Kisbolygó

Nem tudok a gyermekeim szemébe nézni. Ma derült ki, hogy a kormány 2012-től több húzós szakmában megdöbbentő mértékben csökkenti az egyetemekre felvehető államilag finanszírozott létszámot (www.origo.hu/itthon/20120105-keretszamok-csak-250-kozgazdasz-es-100-jogasz-jarhat-ingyen-egyetemre.html), pédául a tavalyi 800 helyett idén 100 jogászt fognak felvenni államilag finanszírozott képzésre, ugyanez az arány a közgazdász szakokon még durvább, itt a 4900-at 250-re (!!!!!) vágták vissza. (Azt elég könnyű elképzelni, hogy ez mit jelenet ponthatárban kifejezve!) Hát, ha ezt valaki érti, akkor becsókolok neki, pedig aki egy kicsit ismer, az tudja, hogy ilyeneket ritkán szoktam mondani, írni meg pláne. Tudom, hogy sok a jogász, és a közgazdász, nem most lett sok, az elmúlt évek átgondolatlan és béna-kacsa felsőoktatási politikája tehet róla, egyértelmű, szerintem nem is vitatja senki. Világos, hogy változtatni kell. Igen változtatni kell! De így????? Valaki belegondolt abba, hogy aki évek óta szorgalmasan készül mondjuk közgazdasági pályára, az most mit érezhet bő egy hónappal a felsőoktatási jelentkezési határidő előtt. Érettségiző gyermekem van, őt személy szerint talán nem annyira bántja ez (bár ki tudja), de az, aki ezen pályák valamelyikére készült, és rendesen tanult (nagyon nehéz ma középiskolásnak lenni, minden tiszteletem az övéké), és most vágják el az esélyeit, az utolsó pillanatban, az hová nyúljon? Mit írjon be a papírra, mit pötyögjön be a gépbe? Hogy lehet ezután majd szépen elballagni egy iskolából, ki a nagybetűs életbe? Mit mond majd az igazgatójuk, hogy lesz ünnepük, reményteljes indulásuk a felnőttkor felé? Vannak az országban becsületes, szorgalmas, sokat tűrő, sokat bízó és felelősen gondolkodó fiatalok, rengetegen vannak, ők a tőkénk, ők a jövőnk... ezt érdemlik? Így kell bánni velük? Lehet így bánni velük? Nem tudok a gyermekeim szemébe nézni, ha egy olyan országot hagyunk hátra, amelyben csak ennyire figyelünk a fiatalokra, és csak ennyibe vesszük őket.