Kisbolygó

...valahol valamin matatgattam, egy szobában vagy egy irodában, nem tudom pontosan, de nem is lényeges. Elvoltam, bár nem igazán merültem bele a munkámba. Voltak körülöttem többen, gyerekek és felnőttek, férfiak és nők is, azt hiszem nem nagyon ismertem őket, és ők se engem, de a semlegesnél azért barátságosabb légkör uralkodott. Egyszer csak odajött hozzám egy négy-öt éves körüli hihetetlenül közvetlen és mosolygós kislány, és - annak ellenére, hogy akkor láttuk egymást először - elkezdett velem nagyon kedvesen, nagyon bájosan és természetes módon beszélgetni. Így telt el valamennyi idő, főleg ő beszélt, de azért én is válaszolgattam és kérdezgettem tőle ezt-azt. Élveztem a helyzetet, de ő bizonyára egy kicsit többet akart kihozni belőle, mert egyszer csak így szólt:
- Én sokkal jobban szeretlek téged, mint te engem.
Olyan egyszerűen mondta, egy cseppet sem bántóan, még csak szomorúság sem volt a hangjában! Megállapított egy tényt, mintha azt mondta volna ki, hogy én barna kabátban járok, amíg ő pirosban.
Napsugaras kis lénye nagyon meghatott, az ölembe vettem, megcirógattam, és azt mondtam neki:
- Azért én is nagyon szeretlek Téged.
Ezzel véget is ért az álom, legalábbis az a része, amelyikre emlékszem belőle...