Az ember földi tevékenysége kultusz, áldozat, szakrális gondolat, szó, tett, szolgálat. Az ember földi tevékenységének csak úgy van értelme. Ha nem kultusz, nem áldozat, ha nem az anyag átszellemesítése, ha nem a természet felemelése, akkor a tevékenység értelmetlen, üres, hiábavaló, nehéz, keserves munka. Minden tevékenység Isten dicsőségére, kultuszként történjék: - akkor növekszik és gazdagszik a föld, és az ember akkor emeli a természetet vissza eredeti helyére, s akkor a kultusz szép, igaz, öröm; ha pedig az ember önmaga hasznára cselekszik, a föld fogy, soványodik, szegényedik, a természet egyre súlyosabb és sötétebb lesz, a kultusz értelme elveszett: - és az ember csak dolgozik. A kultusz nem egyéb, mint a szakrális tevékenység; a munka pedig a megszenteletlen tevékenység.
Isten azt akarja, hogy az ember és a természet virágozzék. Ez a virágzás a kultúra, amelyet az emberi kultusz, az ember megszentelt tevékenysége teremt. Az ember és a természet csak akkor virágzik, ha van benne értelem, szellem, szépség, igazság, béke... Csak akkor kultúra. És csak akkor értelmes, szellemi, szép, igaz, békés, ha a kultusz, a szakrális tevékenység célja: virágozzék ez a föld! ... Teljék benne gyönyörűsége mindenkinek, aki benne él. Örüljön neki az, aki látja, aki alkotja s aki az ura! Ezt akarja Isten! Ehhez kell az önérdek és a haszon teljes kizárása. Mert az embernek fel kell ismernie, hogy semmi sem az ő tulajdona... A világ Istené, a föld éppen úgy, mint a képesség, amely a földet műveli, mint a szépség, az igazság, a gazdagság és az öröm...
Hamvas Béla: Scientia Sacra
