Szája olyan volt, akár a gránátalma magja, és szemében az árnyékok igen mélyek.
És szelíd volt, mint a férfi, aki tudatában van önnön erejének.
Álmaimban a föld királyai félelemmel álltak jelenlétében.
Mesélnék az arcáról, de mit is mondhatnék?
Olyan volt akár a sötétség nélküli éjszaka, és akár a zajtalan nappal.
Szomorú arc volt, és vidám arc volt.
És jól emlékszem, hogy egyszer, amikor az ég felé emelte kezét, ujjai olyanok voltak, akár egy szálfa ágai.
És emlékszem, hogyan járt-kelt esténként. Nem is ment. Út volt az út fölött; akár a föld fölött lebegő felhő, mely alászáll, hogy felfrissítse a földet.
Ám amikor előtte álltam, és hozzá beszéltem, férfi volt, és arca erőt sugárzott, ha ránéztem. És így szólt hozzám: "Mit akarsz, Mirjam?"
Nem feleltem néki, de szárnyaim beburkolták titkomat, és átmelegedett bensőm.
És mivel nem bírtam tovább elviselni fényét,elfordultam és ott hagytam, de nem szégyenemben. Csupán félénk voltam, és egyedül akartam lenni, míg ujjai szívem húrjain játszanak.
Khalil Gibran: Jézus az Emberfia
