Kisbolygó

Az idő múlik, de a szenvedély attól még nem lesz kisebb,
Megmarad, mert ébren tart, és érlel több tízezer kis seb,
Maradj hát Te is, sőt nőj, teljesülj a vággyal végre,
Ne figyelj másra, ne nézz a földre, és ne nézz fel az égre,
Jöttem Hozzád, mint a sárkányölő, harcoltam Érted, s közben annyiszor elestem,
Engem nézz csak, ágyamhoz ülj, gyógyíts sokáig, borítsd be lüktetéssel testem,
Amíg a mélységet és a magasságot megérted,
S hogy mindkettő Tiéd, még ha nem is kérted,
Az örömöt fájdalommá, a fájdalmat örömmé fordítsd,
S hogy mostantól nem hagysz el soha, suttogd azt fülembe halkan, s szívembe teli torokkal ordítsd!