A szabályok szerepe
Nem hiszem, hogy lett volna olyan kultúra az emberiség egész történetében a mostani posztmodern korszak előtt, amely nem értékelte a törvényt, a hagyományt, a szokást, a tekintélyt, a határokat és a tiszta erkölcs valamilyen formáját. Ezek a "tárolóedények" megadják nekünk az elengedhetetlen biztonságot, folyamatosságot, kiszámíthatóságot, egóstruktúrát és az ösztönökön való uralkodást, melyre szükségünk van, mielőtt a valódi élet káosza beköszöntene. Az egészségesen konzervatív emberekre az jellemző, hogy természetesebb körülmények között és boldogabban nőttek fel, mint azok, akik csak szabadelvű, "építsd fel magad" világnézetet sajátítottak el...
Meggyőződésem, hogy a törvény valamilyen formája nélkül, és anélkül, hogy ne ágálnánk e törvény ellen, az előrehaladásunk nem lehet könnyű és természetes. A kétéves gyermek makacskodása és a tizenéves fiatal lázadása be van programozva az emberbe, és kell lennie valami szigorúnak és félig jónak, ami ellen lázadhatunk. Méltó ellenfélre van szükségünk, akivel szemben próbára tehetjük a bátorságunkat...
Az életben később megjelenő tartalmak tárolásához, illetve ellentmondások elviseléséhez nagyon erős tárolóedényre van szükségünk. Furcsa módon igen erős egóstruktúra kell ahhoz, hogy lemondjunk az egónkról. Derekasan meg kell küzdenünk a szabályokkal, mielőtt elvethetnénk őket...
Véleményem szerint mindenkinek szüksége van az örök hagyománytól kapott segítségre, amely kiállta az idő próbáját. Nem kezdhetjük a nulláról, teljesen önmagunkra hagyatkozva. Az élet túlontúl rövid, és sok olyan hiba van, amelyeket nem kellene elkövetnünk, de van néhány, amelyet el kell követnünk. Olyan társadalmi és családi ökoszisztémák részei vagyunk, amelyek pontosan úgy vannak felépítve, hogy megakadályozzák az elesésünket, és - ami még fontosabb - megmutassák, hogyan essünk el, és hogyan tanuljunk még az esésből is.
Részlet Richard Rohr Emelkedő zuhanás című könyvéből
