A tragikus életérzés
A tragikus életérzés kifejezést Miguel de Unamuno spanyol filozófus tette elterjedté a huszadik század elején. Unamuno bátran az európaiak szemébe mondta, hogy kiforgatták a hit jelentését, amikor inkább a "haladás" nyugati filozófiájához igazították, nem pedig ahhoz, amit ő a zsidó-keresztény Szentírásban egész nyilvánvalóan látott. Jézus és a zsidó próféták nagyon jól ismerték a tragikus életérzést, amitől a valóság formája és természete igencsak megváltozott számukra, Unamuno számára, és talán számunkra is.
Úgy gondolom, ezen a világos és őszinte kifejezésen Unamuno azt értette, hogy az élet nem egyenesen előrehaladó vonal, és soha sem volt az. Szerinte az életet sokkal inkább a kivétel és a rendetlenség, mint a teljes vagy tökéletes rend jellemzi. A bibliai hagyomány egyértelművé teszi, hogy az élet egyszerre veszteség és megújhodás, halál és feltámadás, káosz és gyógyulás, az élet az ellentétek összeütközése. A spanyol filozófus szerint a hit valójában nem különbözik a minden mögött meghúzódó életerőbe vetett bizalomtól, amely olyan erős, hogy még a halált is magában foglalja. A hitnek az értelem is része, de tágabb kategória, mint az értelem, véli Unamuno. Az igazság nem mindig a problémák gyakorlatias megoldásáról szól, és nem is arról, hogy jól mennek a dolgok, hanem az ellentétek összebékítéséről.
Részlet Richard Rohr emelkedő zuhanás című könyvéből
