Az alábbi levelet a múlt héten küldtem el Orbán Viktornak, egész pontosan nyilvános e-mail címére. Rögtön ide, a Kisbolygó blogra is szántam, azonban csak most jelenik meg, mert az Emelkedő zuhanás sorozat ívét nem akartam megtörni vele. A témában voltak kisebb fejlemények az elmúlt pár napban, de azt gondolom, hogy a levél alap aktualitása, sajnos, azok ellenére is megmaradt.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Azért választom a levélírást, mert a jelenlegi Kormány bizonyára nyíltabb és a lakosság véleményét jobban figyelembe vevő módon akarja igazgatni az ország ügyeit, mint elődei. A többszöri kérdőíves megkeresésekből legalábbis nem tudok más következtetést leszűrni. Valamennyire követem és értelmezem magamban az ország életének alakulását és azokat a belső összefüggéseket, amelyek külső jelenségei oly szembetűnőek. Azt hiszem, hogy ez mindenkinek, aki itt él, saját habitusa, súlypontja, érettsége és adottsága szerint valamilyen szinten tulajdonképpen feladata is. Az elmúlt évek során számtalan kormányzati döntés kapcsán írhattam volna hasonló levelet, nyilván megvan az oka (valamiféle személyes érzékenység), hogy most jutottam el arra a pontra, amikor már azt érzem, hogy nem halogathatok tovább.
Tavaly is hanyatt estem, amikor januárban került nyilvánosság elé az államilag finanszírozott jogász és közgazdász képzés eltörlése. Nem azért, mert ez rossz gondolat (egyébként lehet, hogy az), hanem azért, mert az időzítés volt tragikus. Ilyen rendű változtatást körülbelül akkor kellett volna kitalálni (ha egyáltalán), amikor az érintett generáció a középiskola első vagy a második osztályába járt, nem pár héttel a felvételi jelentkezési határidő előtt. Az lett volna a fair play, mert arra lehetett volna tervezni, akkor mindenki jó előre tisztában került volna a lehetőségeivel, és úgy készülhetett volna. Ez így körülbelül olyan volt, mintha a foci VB előtt két nappal közölnék, hogy mától csak rúgni lehet a labdába, fejelni nem.
Most ugyanezt az érzéketlenséget és kapkodást látom még egyszer, és ebben a tandíj, meg a különböző elég zavaros hitel és ösztöndíj konstrukciók körüli vita tulajdonképpen elfedi a leglényegesebb szempontot, azt, hogy fiatalokkal, a gyermekeinkkel nem lehet így bánni. Tudom, hogy hasonlóan gyors szabálymódosítások a élet egyre több területén válnak szükségessé, vagy inkább gyakorlattá, mert az igazi szükségesség azért távolról sem egyértelmű. A gazdasági élet számtalan szereplőjének kell elszenvednie nap mint nap a körülmények előreláthatatlan és kiszámíthatatlan változásait, magánemberek is egyre kevésbé érezhetik magukat biztonságban, hisz (képletesen értve) a tető rájuk szakadhat bármikor. Szomorú, hogy így van, de tulajdonképpen nincsen benne semmi új, az élet, mióta a világ áll, zavaros és nagyon kihívásos, mondhatnám tragikus. Viszont amikor a gyermekeinkről beszélünk, akkor ezzel nem intézhetjük el a problémát. Azért nem, mert fiaink és lányaink jelentik a magyarság jövőjét (elsősorban szellemi értelemben gondolom, hisz az a maradandó, valódi értékteremtő), és amit mi rájuk hagyunk, ők abból fognak építkezni. Azok a hatások, amelyek most tőlünk érik őket, végigkísérik majd népünk következő évszázadait, sors- és történelemformáló, építő vagy romboló erővé fognak válni, és azon fog eldőlni, hogy mit ad majd a népek nagy közösségének, a világ nagy közös kosarának a magyar szó csengése. Ekkora a felelősségünk, amikor a jövő nemzedékét igazítjuk el, és ezt bizony látni kell, és aszerint kell segítenünk gyermekeink kibontakozását.
Bizonyára szükség van reformokra a felsőoktatásban, de legalább akkora szükség van reformra a szemléletünkben is. Nem lenne jó olyan közeget biztosítani, amelyben fiaink és lányaink könnyen, erőfeszítések nélkül tölthetnék idejüket, de nagyon-nagyon fontos lenne az a környezet számukra, amelyben azt éreznék, hogy tisztelettel és bizalommal fordulunk feléjük. Ha már világra hoztuk őket, akkor ennyi jár nekik. Ebben a szellemben kérem, hogy vizsgálja felül a felsőoktatási kormányzati stratégiákat, illetve a már félig-meddig megszületett döntéseket, és helyezze más alapokra ezt a közös gondolkodást.
Köszönettel és tisztelettel
Petitprince - az eredeti levélben valódi névvel
