Valaki majd megérti
- Talán egy történettel tudnám a legjobban megvilágítani, amit mondani szeretnék. Egy történettel, amely évekkel ezelőtt esett meg. Kína déli tartományaiban fellobbant az idegengyűlölet. Sokakat megöltek. Missziónk valamennyi tagját foglyul ejtették: egy püspököt, négy papot, hat apácát, két kínai szolgát. Ez utóbbiakat kivéve, valamennyien németek voltak. Mindegyiket külön zárkába tették egy hosszú, alacsony vályogépületben. Egymással sem volt szabad érintkezniük. Időről időre kivezették az egyiket vagy a másikat, és megkínozták. Azt várták, hogy bármelyik pillanatban lefejezik őket. De a kivégzést egyre halogatták, és néhány esztendő múlva valamennyiüket szabadon bocsájtották. Követi, amit mondok?
- Hogyne, atyám.
- A püspök a középen volt, a tizenhárom cella kellős közepén. Mit gondol, mit csinált?
Roger egy pillanatig gondolkozott.
- Kopogtatni kezdett a falakon, kiszámolta az ABC betűit.
Az érsek megörült a válasznak. Felállt, a falhoz lépett. Gyors egymásutánban ötöt kopogtatott, majd még egyszer ötöt, aztán kettőt.
Roger megint gondolkodott egy pillanatig.
- L! - mondta végül.
- Németül I és J egy betűnek számít.
- Akkor M -mondta Roger.
Az érsek visszaült az asztalhoz.
Persze csak késő éjszaka lehetett üzenni, és a kopogtatás csak egy falon hatolt át. Így terjedtek zárkáról zárkára az éj homályában a szeretet, a bátorítás üzenetei. A börtönőrök mármost a két kínai szolgát a két szélső cellába zárták. Megvakították őket, hogy ne is gondolhassanak szökésre. Keresztények voltak, tudtak németül, de írni, olvasni nem tudtak. A kínai nyelv semmiképp sem alkalmas semmiféle kopogtatási rendszerre. Mit gondol, hogy érintkezett velük a püspök?
- Még elképzelni sem tudom, atyám.
- A kínaiak mind muzikálisak. A püspök a szolgák szomszédait megkérte, kopogtassák a zsoltárok ritmusát meg az imádságok beszédritmusát, például a Miatyánkét. És a szolgák boldogan visszakopogtak. Megszabadultak magányuktól, elhagyatottságuktól. Nos, idők múltán néhányan a rabok közül meghaltak. Zárkájuk megürült, a közlekedés folyamatossága megszakadt ugyebár. De a kínaiak csakhamar új rabokat zártak a megürült cellákba, egy angol selyemkereskedőt, meg egy amerikai üzletembert a feleségével. Nem tudtak németül. A püspök tudott valamennyit franciául, és egy keveset angolul. Ezen a két nyelven próbált tehát üzenni, és nemsokára kapott is választ angolul. Megkérte az új rabokat, közvetítsenek üzeneteket az övékével szomszédos távolabbi zárkákba, megmagyarázván, hogy az üzenetek vallási vigasztalást tartalmaznak. Az újoncoknak bizonyos időt hagytak, hogy beletanuljanak. Az amerikaiak kifejezésre juttatták, hogy nem óhajtanak részt venni a vallási vigasztalásban, de nyolc zárkányi távolságból a férj bátorította feleségét, az asszony a férjét. Hányan voltak mármost, akik önmaguk számára érthetetlen nyelven továbbítottak üzeneteket?
- Valamennyien a püspököt kivéve.
- Az első hónapokban, az éhezés, az elhomályosult öntudat, és más hasonlók következtében, a német rabok elvesztették időérzéküket. Az angol kereskedőtől tudták meg, hogy melyik hónap hanyadika van, és a hétnek melyik napja. Ezzel visszakapták a vasárnapokat, a húsvétot, meg a többi ünnepet, ezt a másik naptárat,amely buzdít, bátorít és irányítja lépteinket. Idővel újabb zárka ürült meg. Oda egy portugál boltos került, Macaóból. Nem tudott más nyelven csak portugálul, spanyolul és kantoni-kínaiul. Nyilvánvalóan értelmes, jóakaratú ember volt. Egész éjszaka üzeneteket továbbított a jobb faltól a bal falig, és a bal faltól a jobb falig. Talán azt hitte, rabtársai menekülést terveznek, talán meg akarják ölni őreiket, felgyújtani az őrök tanyáját... Mit gondol, Mr Frazier, vajon ezt hitte a portugál?
Roger megint gondolkodott.
- Nem. Úgy gondolom, ha ezt hitte volna, néhány hét alatt belefárad a kopogtatásba.
- Mit gondol, mért mondtam el ezt a történetet, Mr. Frazier?
- Azt akarta vele mondani, atyám, hogy apám, anyám is olyanok mint az a portugál.
- Valamennyien olyanok vagyunk. Maga is, Mr. Frazier, és remélem, hogy én is. Az élet csupa rejtély, amely korlátolt elménkkel felfoghatatlan. Drága szülei is találkoztak ezekkel a rejtélyekkel; mi is találkoztunk velük. Reméljük, szebb és magasztosabb üzeneteket továbbítunk, mint amelyeket mi magunk fel tudunk fogni.
Részlet Thornton Wilder A teremtés nyolcadik napja című regényéből
