Kisbolygó

Neki kell menni a "rendszereknek", persze, de közben nem szabad elfelejteni, hogy azok a "rendszerek", amelyeknek nekimegyünk, tulajdonképpen mi magunk vagyunk! Nem a FIDESZ, nem a Jobbik, nem az MSZP, nem a zsidók, nem a cigányok, nem az arabok, a kurdok meg a kínaiak, hanem az a 7 milliárd ember, aki itt a Földön most éppen életben van, és akik közül az egyik én vagyok, a másik Te vagy, ő pedig a harmadik, és így tovább. Ez sokkal, de sokkal mélyebb és lényegibb összefüggés, mint azok a nagyon felszínes jelenségek, amelyek nem okok, hanem következmények, és amelyekkel szemben fellépéseink szükségszerűen erőtlenek maradnak, mint ahogy erőtlen gyógyítás a fekélyre hintőport szórni. Mindenben, ami velünk történik, napjaink összes fejleményében ott esedezik az üzenet: nézz szembe saját drámaiságoddal, és fogadd el, hogy az a harc, amelyet oly szívesen delegálnál külső szereplők felé, leginkább Benned magadban zajlik, és fogadd el azt is, hogy ez pont így a legjobb, a legtermékenyebb és a leginkább életszerű. Életed fő feladatát pont abban lásd, hogy tehetetlenségedet, még nem kész mivoltodat, legmélyebb vágyadat, alakulni, fejlődni, megérkezni vágyásodat elhordozod, annak ellenére, hogy Te is ugyanúgy tudod, mint én: egyszer majd meg kell halnunk, és anélkül, hogy törekvéseink maradéktalanul révbe értek volna. Az élet természetéből adódóan ilyen, nem X vagy Y a hibás, nem a körülmények, nem a szerencsétlenségek, illetve nem is a hibások felderítése a cél és a megoldás, hanem az, amiben Te ma másmilyen, illetve több lehetsz a tegnapi énednél. Miközben a világban ható erők kereszttüzében minden kételyt, és lezáratlanságot elvállalsz. Miközben környezeted befoghatatlan gazdagságát figyeled, és az egymásnak ellentmondó hatásokat egyformán befogadod, azokból semmit el nem hanyagolva békítesz, és azokat senki mástól nem elvárható egyedi és személyes szintézisekké építed.