Az a négy év Te voltál? Tudom, hogy nem úgy, de legalább félig, negyedig, tized, század vagy ezred részben...
Ha igen, van remény! Akkor neveld fel azt a tizedet, századod, ezredet, amelyért mentem, és add az egészben
Ha viszont ki mered, ki tudod, ki akarod mondani, hogy a négy évből egy kumma mukk sem volt igaz,
Ha nem gondolod, hogy az a tized, század vagy ezred rész valódi és maradni is fog mindvégig az,
Vagy ha nem akarod, hogy nőjön, mert nem hiszed el, hogy újra illattá, ízzé, fénnyé, mosollyá tudna válni Rajtad,
Ha nem hiszed el, hogy az tudna falakat bontani Benned és a szomorúságból az tudna kimenekíteni,
Akkor nem érdekes, mert akkor eltört, és tényleg nincsen, s majd megpróbálom valahogy elszerelmetleníteni
Az élet nagy szervező, fejleményeit követni is épp elég, megérteni pedig szinte lehetetlen. Tavaly nyár végén egyszer már megszakadt egy verssorozat itt a Kisbolygón, majd télen megjelent a 77 könnycsepp, illetve május elején ismét elkezdődött egy hasonló verses időszak, melyről pár nappal ezelőttig azt hittem, hogy legalább július végéig fog tartani, hisz pillanatnyilag körülbelül 40 versem van még talonban. Aztán történt valami, és hirtelen minden bizonytalanná vált, sőt végül eljutottam oda, hogy egyelőre ez az utolsó vers. A versciklus íve most megtörik, legalább pár nap szünet következik, és nem tudom, hogy a jövő hét elejétől folytatódik-e (és ha igen, akkor milyen hangszínnel, milyen formában, milyen nyilvánosság előtt, és főleg kinek), mert azt most már tudom, hogy addig biztosan nem. Az események úgy alakultak, hogy vasárnapig már nem leszek képes verseket válogatni, meg talán értelme se lenne.
Egyébként máig sem vagyok egészen biztos abban, hogy az, akihez ezek a versek szólnak, olvassa-e, látogatja-e egyáltalán a Kisbolygót. Múlt ősszel én kértem tőle, hogy ne tegye, de valami azt súgja, hogy ezt a kérésemet nem teljesítette, valami azt súgja, hogy talán ő az a szorgalmas reggeli olvasó, akinek a jelét minden nap ott találom a statisztikában. Talán bizonyos körülmények között el lehetett volna gondolkodni azon, hogy ilyen személyes hangú verseknek van-e helyük egy web lapon, és valóban sokáig nem is szántam rá magam arra, hogy szerelmes verseket tegyek fel oda, de végül az összes többi eszköz kihullt a kezemből, illetve a napi látogatásokat gyanítva úgy éreztem, mintha tudat alatt szinte ő is kérné, várná tőlem az írásokat, hiszen neki sem maradt más szál a kezében tőlem, rólam. Aztán az is van, hogy a blog forma nagyon jó, teljes szabadságot ad minden olvasónak, nincs semmilyen visszajelzés kényszer. Olyan, mintha letennék valamit valahová, és a másik tetszése szerint választhatná vagy azt, hogy felé se néz, mert nem érdekli, vagy azt, hogy elveszi onnan mégis, mert szüksége van rá. (Ehhez jött hozzá a szerelem, amelyet értelmetlenség lenne tagadni... Mi másról írhattam volna tehát?)
Édes Egyetlenem, Te vagy az a visszatérő reggeli látogató? És ha igen, azért, mert szükséged volt arra, amit írtam, vagy csak valami nyugtalanság kapcsoltatta be Veled az internetet nap mint nap? (Mondjuk, azt hiszem, hogy az ilyen miérteket tökéletesen értelmetlen faggatni, mert az e fajta kérdések teljes egészében megválaszolhatatlanok.) És ki fog derülni valaha is, hogy Te voltál-e? Lesz-e alkalom arra, hogy megkérdezzem Tőled, illetve meg akarom-e kérdezni egyáltalán? Elmondod magadtól vagy elhallgatod, mert el akarod hallgatni? Az is lehet, hogy kicsit szégyelled, az is lehet, hogy ez egy olyan titokká vált időközben, amelyet mindörökre meg akarsz tartani magadnak. Minden érthető és méltányolható, hisz emberek vagyunk mindnyájan és mindnyájunknak szükségünk van drámákra ahhoz, hogy katarzisokat átélve nagy átalakulásokon menjünk keresztül. Hát, ha az a látogató Te voltál, akkor ez egy nagy dráma, semmihez sem hasonlítható, példa nélküli, mint a legmélyebb és legfelkavaróbb színjátékok. És ha nem Te voltál? Ha csak álmodok, és mást érdekel annyira az írásom, hogy ébredés után az első dolga az, hogy a verseimet olvassa...? Az élet sokszor nagyon nagy meglepetéseket tartogat, és nekünk együtt is volt már részünk jó néhányban. Vajon jut-e még belőlük, vagy itt a a sorozat vége? Meddig fogunk élni még és hogyan? Szeretlek nagyon.
