A tegnapi blogbejegyzés már utalt egy olyan hangsúlyeltolódásra, amelytől a magyar nép régóta szenved. Az abból való kigyógyulás valószínűleg mindannyiunk számára a továbbélés egyetlen esélye. Reflexszerű egy közösség vezetőjét hibáztatni azokért a bajokért, amelyeket a közösség elszenved, miközben vakon megyünk el mások, leginkább pedig saját felelősségünk mellett. Valóban minden tőlem telhetőt megtettem? A kérdés mindig értelmes, a válasz pedig olyan, mint az orvosi lelet, vagyis a negatív a jó. A lehetőségeinek bemérhetetlen gazdagságát hordozó ember ugyanis erre a kérdésre soha nem válaszolhat igennel. A "nem" a mélységek és a magasságok minden távlatának elfogadása, míg az "igen" pont menekülés azok elől, kitérés, lezárása annak, ami nyitva hagyva fejlődik és gyarapszik, egyébként viszont meghal. Mint az a közösség, ahol központi figyelmet kap a vezető bizonyos ténykedésének ítélete, az egyén pedig magával kapcsolatban fel sem tesz kérdéseket, nemhogy válaszolna rájuk, sőt esetleg éppen a jó választ adná...
A tegnapi blogbejegyzés éles levelezést indított el. Következzenek mától három napon át részletek azokból a levelekből, amelyeket e véleménycsere során írtam, utánuk pedig pár hasonló értelmű írás, melyek nagyobb része már korábban elkészült.
Nem segíti a tisztánlátást, és a jó társadalmi tudat kialakulását, ha megpróbálunk bizonyos pozíciókban lévő embereknek másokénál nagyobb személyes felelősséget tulajdonítani. Ez a gondolkodásmód tulajdonképpen egy kádári örökség, illetve annak a társadalomnak volt jellemzője, hogy emberek ösztönösen is bizonyos pozíciók megkülönböztető jelentőségével takarták be egyéni szerepvállalásuk hiányosságait. Időzőjelben értve rojtosra kiabálom a számat azért, hogy ne vigyük tovább ezt a szemléletet. Ne méregessünk ott, ahol a mérés maga visszatart, mert eltereli a figyelmet, és hamis arányokat táplál. Igen, van egy rossz rendszer, abban van egy ember, akit számtalan kritika bizonyára jogosan illethet, de ez csak az egyik oldal, mert azon kívül, hogy az ő dolgairól próbálunk matematikai egzaktsággal tacepaót készíteni, még 10 ezer egyéb fronton is harcolhatunk, és kell is harcolnunk azért, hogy megértsünk, és egymás javára egyre világosabban és egyre letisztultabban értelmezzünk minket körülvevő sokkal tágasabb és egyetemesebb kontextusokat is.
