Általában megijedünk a misztikus szó hallatán, különösen akkor, ha az egy személlyel kapcsolatban hangzik el. Arra gondolunk ilyenkor, hogy az az ember különleges, elvont dolgokkal foglalkozik, amelyeknek a valósághoz nincs sok közük. Van ilyen csengése ennek a fogalomnak, de a mélyebb árnyalatok megfelelő súlyozásával egész más kép adódik. Misztikus az, aki a hitrendszerekből, vagy a valahová tartozás hétköznapi rendszereiből már elmozdult a tapasztalás felé, személyisége mind teljesebb mélységével éli át a pillanatot, amely számára éppen beteljesül. Aki tudja, hogy szellemi valósága még készületlen, és a földi életre (annak minden örömével és fájdalmával együtt) saját kibontakozáshoz szükséges utazásként tekint. Aki - éppen ezért - nem fél az őt körülvevő világtól, semmilyen formában sem keresi az onnan való menekülést, egyre inkább jelen van a számára szabott időben, egyre jobban érti saját anyagi valóságának értelmét, és egyre tudatosabban vállalja azt. Nincs szebb, nincs Istennek tetszőbb imádság ennél. Nem állítom, hogy ez könnyű, de azt igen, hogy szükséges.
Részben Richard Rohr nyomán
