Úgy hiszem, hogy valójában sohasem az ember az, aki hat. Az ember legfeljebb annyit tehet, hogy félreáll a fény útjából, vagy még jobb, ha szép lassan elég áttetszővé válik ahhoz, hogy a fény átsüthessen rajta. Ez az a határ, amely a szorgos Márták és a figyelmes Máriák között húzódik. Ez az a határ, amely életünk talán legnagyobb kihívását támasztja elénk, mert átlépéséhez tényleg semmire sincs szükség, de ez a "semmire sincs szükség" annyira idegen az önelvű emberi gondolkodásnak, hogy fejvesztve menekül előle. Pedig, lényünk, teremtettségünk, életünk, küldetésünk (benne minden "feladatunk") sarokpontja ez...
Foszlányok a szabadságról 32.
2013.10.26. 04:00 Petitprince
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kisbolygo.blog.hu/api/trackback/id/tr665585245
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
