Jose Pepe Mujica, Uruguay elnökének beszéde 2012-ben Rio de Janieroban a 20-ak vezetőinek fenntartható fejlődésről rendezett csúcstalálkozóján
Mi itt most, mint az országok vezetői, kifejezzük legbensőbb szándékunkat, hogy csatlakozunk azokhoz az egyezményekhez, amelyet nyomorult kis emberségünk talán aláírat velünk. Mégis, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy pár kérdést hangosan feltegyek. Egész délután a fenntartható fejlődésről beszéltünk, és arról, hogy miként szabadítsunk ki tömegeket a szegénység karmaiból.
Mi lebeg a szemünk előtt? A fejlődés és a fogyasztás modellje, amelyet végül is a gazdag társadalmak alkottak? Azt kérdezem magamban: Mi történne, ha Indiában az emberek családonként ugyanannyi autóval rendelkeznének, mint a németek? Mennyi oxigén maradna nekünk, hogy belélegezhessük? Még világosabb leszek. Van a világon jelenleg annyi erőforrás, ami lehetővé teszi, hogy 7 vagy 8 milliárd ember ugyanolyan fogyasztási szintet és pazarlást élvezhessen, mint a leggazdagabb nyugati társadalmak? Lehetséges lesz ez valaha is? Vagy egy napon egész másfajta párbeszédet kell megkezdenünk? Mert mi hoztuk létre ezt a civilizációt, amiben élünk: a piac, a verseny termékeit, ami egy elképesztő és kirobbanó anyagi folyamatot indított el. A piac azonban piacközösségeket hozott létre. Ennek lett a végeredménye ez a globalizáció. Mi irányítjuk a globalizációt vagy az irányít bennünket?
Lehet a könyörtelen versenyen alapuló gazdaságban szolidaritásról beszélni?... hogy mindannyian egyek vagyunk ? Milyen messzire terjed a testvériességünk? A nagy válság nem gazdasági válság, jóval inkább politikai válság. Ma már nem az emberek uralják azokat az erőket, amiket szabadjára eresztettek. Sokkal inkább ezek az erők uralják az embereket és az életet.
Mert nem azért jöttünk erre a bolygóra, hogy egyszerűen csak fejlődjünk, tekintet nélkül mindenre. Azért jöttünk erre a bolygóra, hogy boldogok legyünk! Mert az élet rövid, egy pillanat alatt véget ér! És egyetlen anyagi holmi sem olyan értékes, mint az élet. Ez mindennél fontosabb.
De ha az élet úgy csúszik ki az ujjaink közül, hogy dolgozunk, folyton csak dolgozunk azért, hogy még többet fogyaszthassunk. És a fogyasztói társadalom a motor, hiszen ha a fogyasztás megbénul, akkor a gazdaság leáll és a stagnálás kísértete jelenik meg mindenki szeme előtt.... Pedig éppen ez a túlfogyasztás az, ami a bolygóra veszélyes. Ezt a túlfogyasztást pedig azzal tudják fenntartani, hogy rövid ideig használható eszközöket gyártanak, mert úgy sokat lehet eladni. Így aztán egy izzó élettartama alig 100 óra, pedig vannak olyan izzók, melyek 100.000 órát égnek ! De ilyeneket nem szabad gyártani, mert problémát okoz a piacon, mert dolgoznunk kell és fenn kell tartanunk a "használd és dobd el" civilizációt, így aztán egy gonosz csapdába kerülünk.
Alázatosan azt mondom, amit a régi gondolkodók, Epicurus, Seneca és az ajmara indiánok is megfogalmaztak:
"Szegény ember nem az, akinek kevés vagyona van, hanem az, akinek a végtelenségig többre van szüksége és végtelenségig többet és többet kíván."
Ez egy nagyon fontos kulturális dolog. Tudom, hogy amiket mondok, nem könnyű megemészteni. De rá kell jönnünk, nem a vízkészletek válságos helyzete és a környezettel szembeni erőszak az igazi ok. Az igazi ok az a civilizációs modell, amit mi hoztunk létre. És az életmódunk az, amit felül kell vizsgálnunk. Egy olyan kis országban élek, mely bővelkedik természeti erőforrásokban. Kis országom lélekszáma, alig több, mint 3 millió. De van kb. 13 millió tehén, a világ legjobbjai. És van kb. 8 vagy 10 millió kiváló birka. Országom élelmiszert, húst, tejterméket exportál. A föld csaknem 90%-a termékeny.
Munkatársaim keményen harcoltak a 8 órás munkanapért. És most ezt 6 órára csökkentik. De az az ember, aki 6 órát dolgozik, két állást vállal, ezért hosszabb ideig dolgozik, mint azelőtt. Miért? Mert havonta kell fizetnie az autóért, amelyet megvett, a motorkerékpárért, és fizetnie és fizetnie kell, és mikor mindezzel végzett, rájön, hogy reumás öregember, mint én és már vége is az életének. És akkor megkérdezhetjük: Hát ez az emberi sors?
Azt mondom, ezek a dolgok a legfontosabbak. A fejlődés nem lehet a boldogság ellen! Az emberi boldogságot kell szolgálnia, a Föld szeretetét, az emberi kapcsolatokat, a gyermekek nevelését, barátságok ápolását, az alapértékek őrzését! Pontosan azért, mert ez a legértékesebb kincsünk, amink van: a boldogság!
Amikor a környezetért harcolunk, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a környezet első eleme, az emberi boldogság. Köszönöm!
A beszéd (magyar felirattal) videón is megtekinthető, javaslom mindenkinek, mert Jose Pepe Mujica személyes előadói karakterével együtt a szavak élőbbek és még meggyőzőbbek:
https://www.youtube.com/watch?v=X3ACrhMqqyk
Aki többet akar tudni Jose Pepe Mujica-ról, annak ajánlom az alábbi címet:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130527-jose-pepe-mujica-uruguayi-elnok-portreja.html
