Kisbolygó

Állj! Végletesen gondolkodsz megint, és ez a baj, sőt inkább azt mondom, hogy a gondolkodás, mint olyan mindig végletes, aránytalan, és nem vesszük észre, hogy pont ezért kevés is. Ideológia lesz belőle, meg tudom, magyarázni, hogy mért nem adok az útszéli koldusnak pénzt, hisz úgyis elinná az első kocsmában, igen ám, csak ezzel az útszéli koldus kérdése még nincs kipipálva. Adottságnak tekintünk olyan körülményeket, amelyek magán viselik az emberiség fejletlenségének nyomát, de ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, fejlődni tudjunk, pont annak belátására lenne szükség, hogy ezek a körülmények egyáltalán nem adottságok, legfeljebb most még nem tudjuk, hogy mért tűnnek annak mégis, illetve van néhány sejtésünk azért. Gazdasági törvényszerűségek? Igen, nem vagyok hülye (kapitalista cégnél dolgozom egyébként), de ezzel nem oldottam meg semmit, csak megmagyaráztam egy olyan világot, amelynek köze sincs az emberek boldogságához. Viszont nyilván nem azért jöttem a világra, hogy igazoljam a rosszat, hanem azért, hogy valami jobb legyen tőlem. Megmaradok-e saját logikus következtetéseimnél, vagy nem nyugszom bele, és az életem végéig keresek valami mást? Tudva, hogy saját logikus következtetéseim felmérhetetlenül korlátoltak ahhoz a teljességhez képest, amelyből a világ felépül. Ezért félek annyira a véleményektől és a nézetektől. A vélemények mindig lezárnak, pontot tesznek, becsuknak ajtót-kaput-ablakot, és aztán rázárják kettőre. Ha van Isten, biztos nem ezt akarja, az evangélium, meg Jézus kereszthalála legalábbis nem erről szól.