Levéltöredékek I.
Előzmény: Egyik nagyon jólelkű barátomnak leírtam levélben egy olyan mondatot, amely kiverte nála a biztosítékot. Teljesen máshogy értette, mint ahogy én szántam, de hát előfordul az ilyen. Haragosan hívott fel, hogy mit képzelek én, mert a régi rendszerben kínozták a papokat, és ő bizony nagyon örül annak, hogy most nem ez történik, sőt még segítik is az Egyházat abban, hogy áldásos tevékenységét űzze. A helyzet nem volt olyan, hogy azonnal sokat tudjunk beszélni erről a kérdésről. Végül írtam neki egy e-mailt, amelyből pár nagyon személyes sor kitörlésével, illetve pár apróbb igazítással az alábbi állt elő:
Szia ......!
"A jelen kormányzat valláspolitikája a kádári egyházpolitikánál is szennyesebb, és a nagy egyházak velük való kollaborálása pedig nem más, mint a kereszténység megcsúfolása, a történelem során immár sokadszor."
Bizonyára erre kaptad fel a fejed... Nem baj, mindjárt megmagyarázom, de előbb hadd tegyek pár kiegészítő megjegyzést:
- Kemény szavaid kicsit váratlanul értek. Persze, nem először és messze nem csak Tőled kapok ilyet, de most mégsem számítottam rájuk, ugyanis az egész levelezés, meg gondolkodás, mely e tárgy körül eddig lezajlott, abszolút a kiegyensúlyozás szándékában született meg bennem...
- Lehet, hogy Te egy kicsit el vagy szigetelve pár jelenségtől, amelyik Magyarországon most lezajlik. Ez teljesen természetes, nagyon sok embert annyira lekötnek saját ügyes-bajos napi dolgai, hogy képtelen azon túli összefüggések vizsgálatával foglalkozni, pedig azért az is nagyon fontos lenne. Egyébként az, hogy bennem már kicsit nagyobb érzékenység van az utóbbiakra, nem az én érdemem, olyan élethelyzetbe kerültem, amelyben rá lettem kényszerítve arra, hogy újból összerakjak magamban alapvetéseket. Nagyon komoly eddig elmulasztott szembesüléseket sem kerülhettem el.
- Ebben az országban rettenetesen szétforgácsolódnak a szándékok. Emberek mennek a szélrózsa minden irányába, de arra senki sem képes, hogy kicsit konvergáljon a másik felé, helyette mindenki a saját kis múltjára, látókörére, hagyományára, élményvilágára felépített rendszerére esküszik, és másról hallani sem akar. Tapasztalom. Ez a magyarok ezeréves megosztottsága, amelyek láttán bizonyos népek értetlenkedve csóválják a fejüket, annyira felfoghatatlan számukra az összefogásra való képesség ilyen tökéletes hiánya.
- Sajnos a szélrózsa minden irányába menést a vallásos emberek is nagyon magas szinten gyakorolják, hogy mást nem mondjak, elég ránézni a katolikus lelkiségi mozgalmakra, amelyek között olyan nagy párbeszédnek kéne lennie, hogy az csak, na, és amelyek között annyira nincs, hogy az már fáj. De nem ez az egyetlen baj, ennél súlyosabbak is vannak. A liberális és a konzervatív kereszténység teljesen értelmetlen csatáját közelről figyelhetem. Előbbi számomra teljesen elfogadhatatlan eszközökkel támadja az utóbbi azon struktúráit, amelyek minden elképzelhető támadásra bőven rászolgáltak. Hogy ennek a mondatnak nincs semmi értelme? Tényleg nincs, de az az állóháború is sírni való, amelyet momentán az Egyház és saját megújulási kísérletei vívnak egymással.
- És akkor most jöjjön az első mondat magyarázata. Orbán Viktor nem azért jó a történelmi egyházakhoz, mert már annyira megtért, hanem azért mert híveik nagyon könnyen mozgósítható és még mindig elég népes szavazótábort jelentenek. (Lehet, hogy ez nem 100%-ig van így, illetve azt is el tudom képzelni, hogy ez még nála magánál sem tudatos, hiszen már annyira beleélte magát a saját szerepébe, hogy még ő sem lát túl rajta, de a 80%-ra azért a fejemet is rátenném.) Az egyház világi hatalom általi támogatása a történelem során eddig még mindig szimpla érdekszövetség volt, amely a világi hatalom oldaláról nézve teljesen normális, mert hát a politika így működik, az egyház oldaláról nézve azonban kész tudathasadás, hiszen annak nagyon nem így kéne. A kereszténység elleni első nagy csapás nem akkor történt, amikor a vértanúkat kivégezték, hanem akkor, amikor államvallássá nyilvánította a Római Birodalom. Abban a pillanatban minden szél elült, mindenki elkezdett berendezkedni egy nagyon profán és kényelmes intézményrendszerben, amelynek a biztonságát immáron a leghatalmasabb ember garantálta, és ezért aztán az egész úgy felhígult egy pillanat alatt, hogy az evangélium, amelyért sokan tényleg az életüket adták, onnantól kezdve már alig-alig került szóba. Nagyon örülök, hogy jó dolga van a papoknak, és nem kínozzák őket halálra, de egyáltalán nem örülök annak, hogy egy hatalmi struktúrába tagozódnak be, és politikai érdekeket szolgálnak ki. Mert így csak a lényeg veszik el, de az nagyon. Azért mondom, hogy ez összetett kérdés, mert ezek a vonatkozásai is nagyon játszanak. Nem akarok újból elnyomást, de mindenkinek jobb lenne egy független egyház, amelyet tisztán saját hívei mozgatnának külső hatások nélkül. Az más kérdés, hogy ez álom, mert ahhoz olyan hívek kellenének, akik ezt akarják.
- Nyilván van miért élni így is, és nyilván van feladata az embernek. Nyilván több, mint egy önkényesen választott, vagy örökölt hagyomány követése pusztán kényelemből. Borzalmasan sok a nyitott kérdés, és alig-alig van rájuk válasz. Ez most egy ilyen kor. Mindenkit bátorítok arra, hogy ezt merje bevallani, merje vállalni a kérdéseket, és ne menjen bele az egyszerűbb megoldásba, valamelyik értelmezés egyoldalú, aránytalan képviseletébe. Nem hiszem, hogy az utóbbi lenne Jézus szándéka, és nem hiszem, hogy az evangélium bizonyos szűk látókörök leegyszerűsített értelmezéseire buzdítana minket. Sokkal inkább gondolom, hogy korunk szellemi válsága, az idők jele súlyos figyelmeztetés, hogy hathatós és gyökeresen új értelmezésekre, látásmódokra van szükség, viszont azok hordozására csak az először bennünk lezajló mély, sőt katartikus változások által feltépett, kiszabadított igazibb, tisztább, Jézusibb énünk lesz majd képes.
Nagy szeretettel gondolok Rád!
