Minden ember végtelen nagy titok. Hogy kit, milyen impulzusok merre mozdítanak, milyen erővonalak mentén halad, mit, mikor tesz, vagy nem tesz, az nem írható le könnyen, mint ahogy az sem, hogy az üzenetek, amelyeket életével, cselekedeteivel, emberi kapcsolataival, vállalásaival vagy nem vállalásaival indít el valaki, kit, mikor, miként fognak elérni, és utána hogyan fognak tovább dolgozni a befogadóban. Biztos vagyok abban, hogy az emberiség sorsának nagy szövetéből egyetlen szálat sem lehet kifejteni. Minden sors mások sorsából szövődik, és mindenkinek a sorsa valamilyen formába mások sorsában folytatódik. Az előttünk járok hatásaitól kísérve növünk fel (függetlenül attól, hogy a látszat síkján követjük-e őket, vagy szembeszegülünk velük), míg az utánunk jövők tanulságokat fognak levonni tetteinkből, szándékainkat megrostálják, az arra érdemes részt pedig tovább formálják, csiszolják, hogy tartalma egyre jobban láthatóvá váljék.
Életünk megvalósulásának fokát elsősorban nem egyéni teljesítményeink írják le, hanem inkább az, hogy mennyire találjuk meg helyünket mindazokban a kapcsolatrendszerekben, amelyeknek akaratunkon kívül szereplőivé válunk, mennyire vagyunk képesek érzékelni a körülöttünk élők viselkedése mögött meghúzódó törekvések értékeit, mennyire tudunk rezonálni azokra, mennyire figyelmesen keressük és vállaljuk el a személyesen ránk osztott teendőket, és mennyire adjuk oda, szánjuk el magunkat a fejlődés folyamataiból személyesen nekünk "félretett" harc-rész megküzdésére. Meg kell értenünk, hogy befejezetlenségük, sebezhetőségük elsősorban nem fogyatékosság, amelytől az első kéznél lévő eszközt felhasználva meg kell szabadulnunk, hanem ajándék, mert egyedül az azzal szemben ébredő vágy stimulál minket elegendően az emberi lét értelmét képező zarándoklat minden határon túli elmélyítésére.
