A misztikusok úgy látnak, hogy a harmadik szemükkel néznek. Nem utasítják el az első szemüket, az érzékszervek fontosak számukra, de tudják, hogy azoknál van több. A második szemüket sem tagadják meg, ám tudják, hogy nem szabad összekeverni a tudást a mélységgel, vagy a puszta információt magának a tudatnak az átalakulásával. A misztikus az első látásmódra épít – de továbbmegy. Ez történik minden alkalommal, amikor valami csodálatos „véletlen egybeesés" folytán szívünk tere, elménk tere és testi tudatosságunk egyszerre nyitva áll és nem támaszt ellenállást. Szívesen hívom ezt jelenlétnek. A mély első összekapcsolódás pillanataként tapasztaljuk meg ezt a jelenlétet, amely mindig behúz bennünket – rendkívül elégedetten – a mezítelen és védtelen mostba. Ezzel mélységes öröm s mélységes szomorúság járhat együtt. Ezen a ponton vagy verset akarunk írni, vagy imádkozni szeretnénk, vagy teljesen elcsöndesedni.
A kora középkorban a párizsi Szent Viktor apátság két keresztény filozófusa megnevezte a látás e három módját, és e nevek nagy hatást gyakoroltak a nyugati hagyomány tudósaira és igazságkeresőire. Szentviktori Hugó (1078-1141) és Szentviktori Richárd (1123-1173) azt írta, hogy az emberiségnek három különböző szem adatott meg, és mindegyik az azt megelőzőn alapul. Az első a testi szem (gondolkodás vagy látás), a második az értelem szeme (elmélkedés vagy reflexió), a harmadik pedig az igazi megértés szeme (kontempláció vagy szemlélődés).
Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy nagymértékben e három szükséges szem elkülönítése és elvesztése az alapja nyugati világunk rövidlátásának és vallási válságainak. E bölcsesség hiányában nagyon nehéz az egyházaknak, a kormányoknak és a vezetőknek túllépniük az egón, a hatalmi vágyakon és a nyilvános pózoláson. Minden ellentétekre bomlik – például liberális kontra konzervatív – és a hagyományos érdekek egymásnak feszülnek. Az érintkezés e szintjén az igazság nem lehetséges. Még a teológia is inkább hatalmi kérdéssé vált, mint Isten és a Misztérium keresésévé.
Az ember eltűnődik, vajon milyen messzire vezethetnek bennünket a lelki és a politikai vezetők a misztikus látásmód és cselekvés bizonyos foka nélkül. Nem túlzás azt állítani, hogy a „mi és ők" látásmód – és az abból eredő dualisztikus gondolkodás – húzódik meg minden elégedetlenség és erőszak mögött a világon, Ez teszi lehetővé a vallás és az állam vezetőinek, hogy ne vegyenek tudomást saját alapítóikról, saját nemzeti eszményeikről és jobb ösztöneikről. A kontemplatív tekintet hiányában ezek a vezetők puszta funkcionáriusok maradnak, akik nem rendelkeznek semmilyen nagyobb képpel, mely hosszabb távon vezethetné őket. A világ és az egyház tele van ilyen emberekkel, akik gyakran Isten nevében beszélnek, hogy palástolják a belőlük hiányzó bizonyosságot és mélységet.
Mindig a szent, a költő, a metafizikus vagy a hiteles misztikus volt a harmadik szemmel látó ember, aki az egész képet felfogta. A misztikus tekintet azonban több „elragadtatott látomásoknál". Ha az emberek figyelmen kívül hagyják első és második szemüket, akkor harmadik szemük iránti érzékük gyakran időleges és sekélyes, ők pedig képtelenek arra, hogy bárkivel megosszák azt, mit látnak. Igazi misztikusokra van szükség, akik mindhárom szemükkel látnak, nem pedig különcökre, fanatikusokra vagy lázadókra. Az igazi misztikus egyszerre alázatos és együtt érző, hiszen tudja tudatlanságát.
Richard Rohr: Most
