Kisbolygó

Az ember az egyetlen lény a földön, aki képes a tudatosság irányába fejlődni. Képes arra, hogy tettei hatását szemlélve szintetikus értékeléseket végezzen, meg tudja állapítani valamennyire, hogy egy dolog jó-e vagy rossz, a jót akarhatja újra, a rosszról megfogadhatja, hogy máskor nem teszi. Kimondani mindezt egyszerű, gyakorolni nagyon nehéz, de nem reménytelen, viszont életbevágóan fontos. Az igazság az, hogy a tudatosság sokkal-sokkal nehezebb, mint hinnénk. Tudat alatti világunk sokkal tágasabb, mint a tudatos, számtalan hatást úgy reagálunk le, hogy jóformán észre sem vesszük, hogy valójában mit teszünk, illetve számtalan részben tudatos döntésünk is alaposan meg van terhelve tudatalatti összetevőkkel. (Sőt, még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen nem csak a tudat alatti világ létezése okoz nekünk gondot, hanem az is, hogy alaptermészetünk, emberi nehézkességünk is a tudatosság ellen hat. Sokkal kényelmesebb és könnyebb sodródni mások oldalvizén, mint a saját hajónkat vezetni. Talán elképzelésünk sincs arról, hogy eddigi életünk során hányszor tettük már az előbbit az utóbbi helyett, hisz a tudatosság - mivel mindig együtt jár saját tehetetlenségünk, sebezhetőségünk, halandóságunk átélésével - borzasztóan fájdalmas, és mihelyt egy picit is megérint bennünket, már menekülünk tőle el valamilyen részigazság vagy érzés, hangulat kényeztető fedezékébe kaput, ajtót, ablakot magunkra zárva.) Az ember előtt mégis az a nagy feladat áll, hogy saját lényét mind jobban megértse, feltárja és a jó szolgálatába állítsa. Történelmi korokon átívelő küldetése éppen ez, a világ teremtő tudatához történő felnövés, Istenhez, aki a tudat teljessége, aki a kezdet kezdetén akarta, hogy a világ legyen, és látta, hogy, ami lett, az jó. (Bele merünk gondolni ennek az őskinyilatkoztatásnak a szédítő távlatába? Össze merjük-e vetni saját gondolkozásunkkal akkor, amikor a körülöttünk lévő világ vagy saját tökéletlenségeink miatt panaszkodunk. Mellé tudjuk-e tenni azt az "apróka" kis körülményt, hogy valaki a létezés legtudatosabb döntésében a létező legtudatosabb ítéletét is belefoglalta. Senki és semmire nem mondhat semmilyen ítéletet olyan egyértelműen, mint ahogy a Teremtő rámondta a teremtett világra az áment akkor ott, az elején, rámondta, hogy az jó, és hadd szóljon!) Az ember előtt az a nagy feladat áll, hogy minden nap minden döntési helyzetben már meglévő tudatossága felhasználásával válasszon a jó és a rossz kimenetelek között, majd figyelje meg döntése eredményét, és tanulságokat vonjon le abból. Ezáltal lép előre, ezáltal fejleszti tudatát, bontakoztatja ki magát fokról fokra, ezáltal tisztul, válik az élete, sőt a földi élet egésze egyszerre emberibbé és istenibbé, vagyis isten-emberibbé...