Ha jól számolom, pont ma lesz Budapesten az a tüntetés Paks II. ellen, amelyikre egyik barátom is invitált egy mozgósító kör e-mail nekem való továbbításával. A téma súlyos, az a mód viszont, ahogy ahhoz a tiltakozás kezdeményezői közelítenek, elég abszurd. Persze, erről nem csak ők tehetnek, hisz elég abszurd az is, ahogy ez az orosz-magyar atomszövetség létrejött egyik percről a másikra (legalábbis a külső szemlélők többségének ez jött le a sztoriból). Az energia politikának, mint fogalomnak van némi létjogosultsága, de a jobb esetben érzelmi, hangulati elemekkel, rosszabb esetben szemet szedett szemfényvesztésekkel is agyonterhelt (pro és kontra) megnyilatkozások szerintem nem segítenek semmiféle tisztázódást, illetve csak a zavart fokozzák. Az más kérdés, hogy ennél többre meg esély sincs... Na mindegy, nem akarok ezen a szálon továbbmenni, mert a válasz, amelyet a barátomnak küldtem, és amelyet nagyon kevés változtatással lentebb bemutatok, kicsit máshogy hangsúlyoz. (Pár mondatom utal a tüntetés szervezők kiáltványának bizonyos pontjaira, de annyira azért nem fontosak ezek a visszakapcsolódások, hogy azok miatt a kiáltvány szövegét idemásoljam. Egyébként meg ki is lehet találni könnyen, hogy hol lehetnek ilyen utalások.)
Van alapja a felháborodásodnak, de ez a fajta tiltakozás csak homok a szélben. Azok az ellentmondások, amelyből az ilyen helyzetek táplálkoznak sokkal mélyebbek, és ha valamit az unokáink majd számon kérhetnek rajtunk, akkor az nem az, hogy mért nem mentünk ki a térre, hanem az, hogy mért nem foglalkoztunk több évszázada húzódó szellemi válságok, tendenciák, alakulások végső okának, eredetének, gyökerének feltárásával, és mért fecséreltük el erőinket karcolásnyit se érő egyedi és felületes akciókra. Egész komolyan mondom. Ennek a világnak az egy nagy csapdája, hogy minden szellemi energiát elterel huszadlagos mellékvágányokra pontosan azért, hogy lényeget érintő kérdéseket ne tegyen fel senki. Beszéljen az ember az atomért, vagy az atom ellen, rendben van, de eszébe jut valakinek, hogy az az életmód, amely ilyen mérhetetlen energiát fogyaszt, teljességgel igazolhatatlan és fölösleges, és semmi hozadéka sincs? Eszébe jut valakinek, hogy nincs-e esetleg valami alapvető gond azzal a civilizációval, amelyik a Föld sok millió év alatt képződött kőolaj készletét pár száz év alatt elégeti, miközben azzal annyi CO2-t termel, hogy súlyosan és gyakorlatilag visszafordíthatatlanul károsítja az éghajlatot, illetve azon keresztül (is) az egész bioszférát? Nincs valami alapvető gond azzal a civilizációval, amelyik teljesen ésszerűtlen és öntörvényű termelési mániájával senkit sem tesz boldogabbá, sőt azt se tudja, hogy hová megy, merre tart, mit akar, akar-e egyáltalán valamit, vagy csak menekül maga elől, meg a saját tehetetlensége elől egy teljesen amorf és tuddattalan létállapotba? Én nagyon boldog lennék, ha ötven év múlva a Kárpát medencében csak annyi probléma lenne, hogy van-e atom, vagy nincs. Nem annyi lesz, biztos vagyok abban, hogy annál sokkal nagyobb problémák is lesznek, különösen akkor, ha nem kapunk észbe jó hamar! Nem az a dolgunk, hogy színes zászlókat lobogtassunk, de még csak az sem, hogy sokat gondolkodjunk és technológiai szintre tereljük egzisztenciális útkeresésünket. Az a dolgunk, hogy egész szellemi valónk mozgosításával elinduljunk létünk alapösszefüggéseinek felfedezése felé, valódi okokat értsünk meg, és valódi távlatokat találjunk, tetteink pedig azokról közvetítsenek üzeneteket. Az országnak arra van szüksége, a világnak arra van szüksége, mindenkinek arra van szüksége. Voltak sokan már, akik ezt csinálták fél vagy egész életük során. Nem hiszem, hogy ma más lenne a főcsapás iránya.
