Pár nappal a márciusi balatoni futás után általában fényképes beszámolóval szoktam jelentkezni a Kisbolygón. Idén még nem volt időm a futó-fotókkal törődni, viszont egy e-mailt már kaptunk, és az is nagyon jól érzékelteti ennek az eseménynek azt a szívet melengető bensőségességét, amely miatt csapatunk minden tavasszal oly lelkesen látogat el Lovasra, illetve a Balaton teljes kerületére. Idén egyébként új felállást próbáltunk ki, Zoli egyéniben versenyzett (4 nap alatt majdnem 200 km-t futott), miközben a másik három csapattag (magamat is beleértve) a futópápa segítsége nélkül vitte a váltót. Következzék hát a megható levél, nagy köszönet érte írójának:
Szia Zoli!
Sajnos a célban elkerültük egymást, így nem tudtam személyesen gratulálni Neked. Így hát most: szívből gratulálok a teljesítményedhez! Nagyon szépen, okosan futottál, legalábbis kívülről így látszott (tudom, hogy belülről sokszor máshogy érződik...), és nagyon örülök, hogy sikerült egyéniben is körbefutnod a Balatont!
A gratuláció mellett még valami: köszönöm az egész csapatotoknak azt a rengeteg buzdítást, amivel kezdetektől fogva -- ki tudja, mivel érdemeltem ki? -- elhalmoztok. Nem igazán tudom jól megfogalmazni, mennyire sokat jelent nekem, hogy tudom: minden évben ott vagytok, számíthatok rátok, ismeretlen ismerősként, önzetlen barátként. Nélkületek nem lenne az igazi a Balaton! Talán nem is sejtitek, hány holtponton segített már át, hányszor adott lendületet az, hogy tudtam, valamelyik kanyarban biztosan ott vagytok.
Köszönöm Nektek, Neked az együtt töltött időt, az együtt futott kilométereket, a szurkolást, a társaságot!
Légy szíves, valamilyen formában oszd meg ezt a levelet a többiekkel is!
Üdv,
U.i. Biztos csodálkozol, honnét tudom az email címedet -- bocsánat, de nem tudtam megállni, hogy ne derítsem ki ;-)
(Hadd őrízzem meg az illető névtelenségét!)
