Mindig arra gondolok, hogy kivé válhatnál. Hiszen egyszer már megmutattad, és ha nem is egészen úgy volt igaz, ahogy akkor tűnt, azért Belőled jött, Te voltál, sőt nagyon is. Mikor fogod elhinni, hogy az a lényed sokkal valóságosabb ennél a másodiknál? Én már régen elhittem, most már Rajtad a sor :-)! Igen, először el kell jutni a kiindulási pontra, nem lehet anélkül haladni, mert később hiányozni fog, nem lehet szakaszokat átugrani, nem is kértem soha, hogy ezt tedd, és amikor észrevettem, hogy mégis átugrottál valamit, és a semmi kellős közepén találtad magad, elengedtelek, visszaküldtelek oda, arra pontra, ahol korábban nem jártál, pedig járnod kellett volna, de nem azért, hogy ott ragadj, hanem azért, hogy megérstd azt, amit én már rég tudok, hogy onnan is van út Napocskához, illetve onnan kiindulva van csak igazán.
Az emberek nagyon nehezen értenek meg dolgokat. Nem csak Te, mindenki! Nagyon sok tapasztalatom volt ezzel kapcsolatban az utóbbi évek során, többek között saját magamon is látom, mert bizonyos evidenciák felismeréséhez nekem is rengeteg időre van szükségem. (Például már nagyon régóta rá kellett volna jönnöm arra, hogy mit írjak Neked, mivel tudnék segíteni igazán.) Ám törekedni a tisztább látásra mégis kell!
Ne akarjam megváltoztatni a dolgokat? Nem is akarom, mindössze elő akarom hívni, fel akarom mutatni a dolgok azon nagyon is valóságos aspektusait, amelyeket mások nem mernek lefényképezni. Nem merik lefényképezni, és pusztán azért nem, mert a fénykép nézése következményekkel járna, leüllepedett életüket felkavarná, relatív biztonságérzetüket elvenné, sebezhetőségüket kézzelfoghatóvá tenné, őket magukat pedig átalakítaná. Ezzel szemben mindenkiben van egy nagy ellenállás, ám az élet mégiscsak akkor kezdődik, amikor az ember elszánja rá magát. Amíg ez nem következik be, nem történik más se, és a semmi történésében a görcsök fokozódnak, a félelmek erősödnek, az akarat gyengül, az ember pedig tehetetlenül sodródik. Jobban szeretlek annál, mintsem hogy ebbe bele tudnék nyugodni.
