Kisbolygó

A nemiség az ember legmélyebb, legkegyetlenebb, legszívszaggatóbb megvalósulatlansága, nem csoda tehát, hogy hatalmas erő van benne. És nem csoda az sem, hogy minden olyan kísérletnek, amely leegyszerűsíteni próbálná, makacsul ellenáll. Már annyi mindent megpróbáltak vele. Próbálták beszorítani erkölcsi normarendszerek keretei közé, megkísérelték tudományosan magyarázni, szerepét próbálták biológiai, szociológiai érvekkel indokolni, és nem utolsó sorban vásári árucikké sorvasztva sokan igyekeztek jó pénzért kiárusítani. Ám egyik próbálkozás sem vitt közelebb senkit ahhoz, hogy megértse a nemiség valódi természetét. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a nemiség nem más, mint egy mély seb, a legmélyebb, a legfájóbb, a legérzékenyebb sérülés, amely valaha is érte az embert. Mindenki annyira szeretne kiegészülni, annyira hiányzik mindenkinek lénye másik fele, annyira nincs ott az, akinek annyira ott kéne lennie, és nincs ember, akinek ez ne fájna nagyon. És ha fáj, ha sérülés, akkor egyetlen egy dolgot lehet vele csinálni: tisztítani, gyógyítani egymásban együttérzéssel, beleéléssel, szeretettel, tudván, hogy egyformán hordozzuk, egyformán sajog, lüktet, mar mindkettőnkben. Férfi a nővel, nő a férfival egyedül sebzettsége mélységeit bejárva tud találkozni.