Kisbolygó

Nagyon jó, hogy jogilag senkit sem lehet felelősségre vonni személyes fejlődésében mutatkozó elmaradásaiért, viszont dőreség az individualizmus túlhangsúlyozásából fakadó torz képzet, mely szerint mindenki önálló, szuverén és független lényként lenne értelmezhető. Láthatatlan szálak ezreivel kapcsolódunk egymáshoz, és a személyes fejlődésünk síkján is felelősséggel tartozunk egymásért ugyanúgy (vagy még jobban), mint a mindennapi érintkezések egyszerűbb vonatkozásaiban. Azt, ami potenciálisan bennünk van, de megjelenését még ki kell küzdenünk, felmutatásához még erőt kell kifejtenünk, vagy figyelmet kell szentelnünk, a körülöttünk lévő világ sóvárogva várja. Hogy saját kibontakozásunkat megérjük-e vagy sem, az nem csak a mi kis magánügyünk, mert magánügyek, amíg valaki nem egy lakatlan szigeten él, nem is léteznek. A legbensőbb, legintimebbnek területeken való viselkedésünk is leképződik, valamilyen képpel megjelenik mások előtt, foghatóvá és érzékelhetővé válik számukra. Nincs olyan, hogy valaki csak magáért dolgozik, hisz mindig minden továbbadódik, továbbvetül. Sokszor rejtetten, ám az üzenet a szív, a tudattalan érzékelés számára attól még nagyon világos és egyértelmű lesz.