Ennyi volt? Három tőmondat, amiből nem derül ki semmi, legfeljebb bizonyos pletykákkal egybevetve valószínűsíthető valami, de én ebben a műfajban elég kezdő vagyok és nem is akarok nagyon belemerülni...
Ennyi volt tíz év küzdelme, amelyből az utolsó három és felet ez a blog is végigkísérte? Ennyi volt az utolsó év csendes, reménykedő várakozása, amelynek felétől a bejegyzések már csak Neked szóltak, akinek régen a naplót írtam, és a naplóban a százezredik szó véletlenül éppen a "Hercegnő" volt? Ennyi volt Napocska, ennyi volt az, hogy Veled keltem, Veled feküdtem, és sok éven keresztül szinte minden szellemi energiámat arra áldoztam, hogy Neked teremtsek meg egy világos, élhető, szerethető rendet, illetve fedezzek fel a körülöttünk lévő világban? Érted, akin láttam sok sérülés nyomát, de az nem baj, hisz sérülések mindenkit érnek, viszont éreztem magamban annyi erőt, hogy segítsem és kivárjam belső fejlődésedet, érésedet, önállósodásodat, felelősségteljessé válásodat, hát, mindez csak ennyi volt? Ennyi a válasz a temérdek sárga borítékos levélre, az apró ajándékok százaira, amelyekről valahogy elfelejtetted közölni velem, hogy nem képviselnek értéket a Számodra? Ennyi volt, Édes, ennyit ért Neked a küzdelmem, a harcom, a férfiasságom? Így akarsz elmenni? Ez az utolsó bejegyzés ebben a blogban, és ez az utolsó bejegyzés életünknek abban a szakaszában, amelyet együtt töltöttünk? Normális ez, érthető ez, felfogható ez? Emberek, mindenki, bárki ha olvassátok ezt a blogot, és úgy gondoljátok, hogy tudtok valamit erről mondani akkor írjatok, írjatok valami vigasztalót, valami továbbsegítőt, mert én ezt nem értem, egyszerűen semmit nem értek abból, amit érteni kéne. Én még ilyen nem láttam, és elképzelni se tudtam soha...
