Vannak nehéz helyzetek, de azok nem véletlenül és nem is csak a sors szeszélyéből adódnak. Céljuk van, az, hogy előhozzanak belőlünk valamit, ami nélkülük soha nem derülne ki rólunk. Nem tesz jót az, aki valamilyen olcsó kifogással próbál elfutni előlük, mert a menekülő életében a nehéz helyzetek értelmüket vesztik, és akár sok év szenvedése is kidobódhat az ablakon, hasztalanná válhat.
Az önmagunkkal való szembenézés két okból is nehéz. Egyrészt azért, mert szocializálódásunk során rengeteg kompromisszumot tettünk, rengetegszer kellett valamilyen külső nyomásnak engedelmeskednünk (vagy csak hittük, hogy kell), és ezek a külső hatások eddigi életünk során jócskán betemették, elfedték előlünk azt a valakit, akik valójában vagyunk. Ám a nagyobb baj talán nem is ez, hanem az, hogy az embernek nem mindig kellemes élmény meglátnia valódi önmagát. Mert az ember nem olyan, amilyen szeretne lenni. Az ember nem egy könnyen megérthető, megmagyarázható és könnyen saját maga ellenőrzése alatt tartható kezes bárány, hanem egy nehezen kiismerhető és ellentmondások, egymásnak feszülő erőpárok millióit hordozó szellemi és anyagi összetettség. Az embert saját maga sokszínűsége, távlatainak végtelensége félelemmel tölti el, és védtelensége, kiszolgáltatottsága elől általában szeretne valamilyen szűk értelmezés keretei közé behúzódni, ám ez a törekvése - ha valamennyire érthető is - egyáltalán nem nevezhető dicséretesnek.
Az embernek ugyanis feladata az, hogy minél többet megértsen magából, feladata, hogy járjon azon az úton, amelyik önmaga felé vezeti. Aki nem szembesül önmagával, még akkor is, ha sokszor egyáltalán nem kedvére való az elé táruló látvány, az soha senkivel nem fog találkozni, és az életét látszat síkokon, valódi történések nélkül fogja leélni. Kevés olyan dolog van, amely ennél szomorúbbnak és sivárabbnak nevezhető. Az ember nem egy könnyű eset, senki sem az, de dolga, hogy megbirkózzék saját nehézségével, dolga az, hogy feltárja magát, és dolga, hogy azt, akit e feltáró munkában megtalál, egyensúlyba hozza a világgal és mindenkivel, aki körülveszi őt. Dolga, sőt az egész élete tulajdonképpen erről szól.
Amit feltártam magamban, azt Érted tettem, a harmonizáló törekvéseket leginkább Veled szeretném hordozni. Veled, akinek - többek között a kialakult szembesítő, nehéz, feszítő helyzet megtartásával, és benne önmagam jobb megismerésével is - rengeteget segítettem, hogy elinduljon saját maga felé, megértse magát, és megértse azt is, hogy saját lényét, azt a fokozatosan kibontakozó szellemi, fizikai, érzelmi, értelmi teljességet, aki ő maga, egyensúlyba kell hoznia minden létezővel ahhoz, hogy az élete bőségben és növekedésben teljék. Ezt a folyamatot, ezt a kiegyensúlyozó erőfeszítést más szóval szeretetnek is hívják. Én is mindent a kiegyensúlyozás szándékával éltem és adtam át Neked, és szeretlek most is, és visszavárlak. Puszi az arcocskádra, vigyázz magadra, és írj vagy hívj fel vagy látogass meg minél hamarabb!
