Édes Egyetlenem! Eléggé be vagyok fogva, Szerbiában nem az unalom az első számú közellenség (egyébként máshol sem az a jellemző). Viszont elég jól tartanak, és főleg nagyon megbecsülnek itt, vagyis mindig szívesen vagyok a szerbekkel a meglehetősen egyszerű munkakörülmények és a majdnem ihatatlan kávé ellenére is... Az előbb beléptem, és láttam, hogy még nem olvastad el a tegnapi írásomat. Remélem, hogy majd sorra kerül azért, hisz olyan örömmel írtam. Olyan jó lenne ismét Veled lenni, és örülni annak, hogy szeretsz, ahogy én is szeretlek Téged. Este lehet, hogy elmegyek futni, van egy tó a város határában, körülötte pedig egy jó három kilométeres sétaút. Többször futottam már arra, a novemberi kiutazásom során egy alkalommal éjjel 10 körül mentem ki egy órára, gyönyörű telihold volt, kristálytisztán látszott minden. Elképesztő élmény volt, és ma is majdnem telihold lesz. Ezúttal próbálok majd hamarabb kijutni, de sötétedés előtt nem fog menni, vagyis a holdra ismét komoly feladat hárul, egy szegény magyar logisztikai szervező futóútját kell beragyognia. A kérdés csak az, hogy mit szólnak majd ehhez a felhők, amelyek egyelőre még jócskán beárnyékolják a kilátásokat.
És a mi kilátásainkkal mi lesz? Azt nem árnyékolja be semmi, remélem, vagy igen? Ha ott is vannak csúnya felhők, akkor kérem, hogy oszlasd őket gyorsan, mert nagyon hiányzol, és nagyon szeretnélek újra látni. Látod, én is oszlatom őket erről az oldalról :-)! Sokat gondolok Rád, és puszilom az arcodat! Illetve nem csak azt, de a többit nem írom le, mert az még véletlenül sem tartozik másra :)! Szeretlek nagyon, gyere vissza máris!
