Édes Egyetlenem! Utolsó leveledben azt írtad, hogy menjek tovább, ne foglalkozzak Veled többé. Ha valóban ezt akarod, akkor segíts nekem megérteni, hogy miért. Azt már megtanultam, hogy a nők sokszor pont az ellenkezőjét mondják annak, amit a szívük mélyén szeretnének, és ilyenkor a férfiaknak nem az a dolguk, hogy elhiggyék a hallhatót, hanem az, hogy próbálják megérteni a mögöttest, a ki nem mondottat. Próbálom, Édes, és össze is tudok rakni egy csomó mindent, hisz nagyon ismerlek, de olyan vastag csend árad Felőled, hogy az már tényleg nehéz. Azt kérted, hogy ne írjak Neked több levelet, és nem fogok, hidd el, betartom. De mondj valamit, burkolózz ki a csendből, adj valamilyen jelet. Mindegy, hogy milyet, találj ki bármit, csak legyen egy szál, amelyiken el lehet indulni Feléd. Illetve egy van, ez a blog, de félek, hogy ez nem fog változtatni sokat, ahogy négy éve olvasgatod a bejegyzéseimet, úgy újabb négy éven keresztül folytathatod érdemi változás nélkül. Mindig igyekszem újragondolni, hogy miként írhatnék Neked egyre bátorítóbbat, egyre szeretőbbet, és látod, sikerül is mindig valami új. De közben Te is próbáld meg másik szemszögből nézni ezt az egészet, egy nagyon másikból. Szeretlek, várlak, szerelmes vagyok, és nem értem, hogy ennek a történetnek mért kéne rosszul végződnie. Dosztojevszkij regénye jut eszembe, a Bűn és bűnhődés. 2011-ben két részt is feltettem belőle erre a blogra, ha akarod olvasd el őket újra (a poszt alján ott vannak a linkek), egyébként valaki pár napja ránézett az egyikre, még az is lehet, hogy Te voltál. Szonja hét évig várta, hogy Raszkolnyikov letöltse a büntetését, elköltözött Szibériába, hogy ott legyen a közelében és vele, amikor csak lehet. A történetük, amelyet végigéltek, olyan összetartozást kovácsolt köztük, amilyent még elképzelni is nehéz. És a mi történetünk mit kovácsol? Mert szeretném, ha valamit az is kovácsolna! Pár hónapja a szüleimmel beszélgettem arról, hogy mért nem költözöm Budapestre, és az egyik legfontosabb érv Te voltál. Édesanyám csak ingatta a fejét, mert már nem hisz Benned, de én tudom, érzem, hogy még így is nagyon fontos, hogy fizikálisan is a közeledben lehessek. Még így is, hogy nem találkozunk egyszer se.
Ma nem mentem dolgozni, pihentem, feküdtem sokat, kicsit jobban vagyok. Influenza lehet, nem vészes, csak csöppet kellemetlen. Hiányzol. Nem csak betegápolói menőségben hiányzol, bár most egy pici segítséget biztosan elfogadnék Tőled. Hiányzol, és hiányzik a történetünk vége. Segíts nekem megírni azt is! Vagy még jobb lenne, ha együtt írnánk meg! Szeretlek! Puszit nem adok, nehogy elkapd a vírust. Elég egyszerre egy beteg...
http://kisbolygo.blog.hu/2011/07/28/megertette_egyszersmindenkorra
http://kisbolygo.blog.hu/2011/06/20/szivukben_kiapadhatatlan_forras_fakadt_a_masik_szamara
