Kisbolygó

Édes Egyetlenem! Nem beszélek butaságokat, és nem is kérek Tőled mást, mint amit én is szeretnék adni Neked, vagyis értő, gondos, odafigyelő szeretetet. És azt is csak azért, mert Téged legalább annyira rombol a visszatartása, mint amennyire nekem hiányzik. Persze, annak a gondoskodó szeretetnek az én esetemben inkább férfias, a Te esetedben inkább nőies vonásokat kell hordoznia, de hát ez annyira természetes, hogy kár is róla beszélni. Az én esetemben inkább küzdelem, a Te esetedben inkább odaadás (ahogy már nagyon sokszor leírtam), miközben egy picit azért mind a ketten részesülünk a másik jellegéből is. A a yin yang ezt gyönyörűen bemutatja, a hullámzó, elvékonyodó csepp szerű fehér és fekete részekben mind a kettőnek ott van az ellentéte, a kiegészítője. Gyönyörű ez a szimbólum, végtelenül sokat lehetne róla írni, de most nincs időm, mert öt perc múlva mennem kell vacsizni, utána pedig már nem leszek beszámítható. Viszont előtte még leírom: tudom, hogy mit akarok Veled, és azt is, hogy miért. Nem azért, mert bonyolult lenne mást keresni, hanem azért, mert érzem, hogy ez a jó irány. Küzdelmes, nehéz, de jó, és áttörhet, és akkor még sokkal jobb lesz. Nem lebegni akarok Veled egy óceán közepén úszó, festői szépségű lakatlan szigeten, hanem reális, körülményeink által meghatározott fejlődésben szeretnék jobb és teljesebb emberré válni, és Neked is megadni ugyanazt az esélyt. Mert a párkapcsolat az utóbbiról szól, azt hiszem egyszer már mondtam. Puszi az arcodra! Nagyon szeretlek! És ne félj!