1. rész
Édes Egyetlenem! Nagyon hiányzol. Gyorsan változnak a díszletek. Reggel még csípős hidegben, de madárcsicsergést hallgatva és a hajnali erdő sejtelmes fényeiben gyönyörködve szálltam fel a buszra a Mátrában, aztán folytatódott a gyönyörködés Pásztóig, még őzeket is láttam, viszont egy kis vasutas kitérő után most már az Airport című filmben játszom, annak is az első részében és ezt azért fontos megjegyezni, mert ma összesen három epizód kerül műsorra, egy itt Liszt Ferihegyen, egy Bécsben, egy pedig Szófiában. Sokat gondolok Rád, és arra, hogy már rég itt kéne lenned. Rendben van, megértem, hogy nem olyan nagyszerű... Tényleg nem az, de mégis várlak, és bízom Benned. Egy puszta tévedésnél sokkal több mindent éltünk át, és ezt Te is tudod nagyon jól. Tudom, hogy tudod.
2. rész
Letelepedtem egy boxba, a bécsi repülőtér nagyon kényelmes ebből a szempontból, ingyen WIFI, és ingyen konnektor gazdagítja a kínálatot. Tovább folytatom a félbeszakadt gondolatot. Édes Egyetlenem! Találd meg azt a személyiséget, aki Te valójában vagy. Nem azt, aki felé ilyen-olyan közösségi elvárásrendszerek, különböző kívülről jövő kondicionáló vagy belülről fakadó hárító, védekező mechanizmusok vittek és bizonyára még visznek is Téged, hanem azt, akinek megszülettél, aki szavakba nem foglalhatóan sóhajt fel Benned minden lélegzetvételedben. Aki nem engedi, hogy berendezz egy szűk sarkot magadnak, és oda elvonulj, aki nem engedi, hogy bárhol másutt találj nyugalmat, mint saját magad egyszerre legtágasabb és legmélyebb tengerében. Aki kibontakoztatja Benned Andreát, Napocskát, az egyszeri és megismételhetetlen csodát, akit az a nőiesség díszít, amelyet Te olyan szépen gyakoroltál, és amelyet én olyan jól megláttam Rajtad, Benned. A Lét fényét, szépségét tükrözted, és én ezt éreztem, hogy nekem dolgom van Veled, még akkor is, ha az a dolog nem nyer könnyen formát, ezt éreztem, amíg inkább Te vártál rám, és most is amikor - legalábbis a felületes szemlélő által nézve - úgy tűnik, mintha kicsit megfordultak volna az irányok.
3. rész
Szófia, gyönyörű hegyek magasodnak fölötte, a múltkor még színtiszta hó volt az egész, most már csak a tetejük fehérlik, de azért így is nagyon szép, és nagyon szeretném egyszer felmászni rájuk. Nem tudom, hogy valaha is összejön-e. Az ember életében annyi lehetőség van, hogy az hihetetlen, és nem lehet mindegyiken végigmenni. Van három blogom, az egyik Neked szól, a másik kettő az összes többi embernek. Azt hiszem, ez egy jó arány. Szeretlek nagyon, puszi az arcodra!
