Édes Egyetlenem! Szeretlek nagyon, és sokat gondolok Rád. Most éppen a szállodai szobámból, az alábbi képen láthatod egy részletét, és a számítógépemet is, amelyen Neked pötyögök. Sok időm nincs, itt Szerbiában általában elég jól be vagyok táblázva, gondoskodnak róla a vendéglátóim, akik szisztematikusan, minden este elhívnak vacsorázni. Annyira kedvesek és segítőkészek, hogy képtelenség lenne elutasítani őket, bár ez a lehetőség nem is fordul meg túl gyakran a fejemben, hiszen legtöbbször valóban élvezem az együttlétet velük. A mai nap elég fárasztó volt, de szerencsére időben megálltunk, és így konszolidált maradt az erőkifejtés.
Remélem, Te jól vagy. Komolyan nagyon szeretnélek már látni, pusztán azért is, mert még a legegyszerűbb dolgokat illetően sincs semmi hírem Felőled. Mivel foglalkozol, hogy birkózol meg a munkáddal, mivel töltöd a szabadidődet, mit sportolsz, mi dob fel, minek örülsz, mi bánt, stb. Olyan kurtán-furcsán tűntél el, hogy az szörnyű, nagyon rossz, ha nem tudnám, hogy mi minden kavarog Benned, akkor azt mondanám, hogy teljesen érthetetlen is. Egyetlen szerencséd, hogy elég jól ismerlek, így aztán nem nagyon tudsz becsapni. Viszont bárhogy is van, csak egy dolgot mondhatok: ideje van a távollétnek, de ideje van a közelségnek is, és van egy olyan érzésem, hogy a második most már sokkal aktuálisabb, mint az első.
Hát, ennyit mára, puszi az arcocskádra, vigyázz magadra, mert - ahogy már mondtam - egészben akarlak viszontlátni :-)!
