Édes Egyetlenem! Péntek reggel kilenc körül jár, de nem dolgozom, hiszen ünnepnap van, sőt ez a pillanat kifejezetten is ünnepélyes, hiszen Neked írhatok. Nem tudom, hogy mi van Veled, de remélem, hogy jól vagy, lassan a "tanulmányaid" végére érsz, és nem sokára láthatlak ismét. Én sem tétlenkedem, igyekszem kihasználni az időt, igyekszem értelmes dolgokkal foglalkozni, és én is igyekszem sokat tanulni belőlük. Nagyon fontos lenne, hogy találkozzunk ismét, hisz mindkettőnknek nagy szüksége van a másikra ahhoz, hogy az életünk valóban ki tudjon bontakozni. Nem tudom, hogy milyen mélységek, milyen távlatok vannak a történetünkben, de nem tudom elképzelni, hogy csak annyi, amennyi eddig látszik rajta, és egész biztos vagyok abban, hogy Te sem érzel másként. Persze közben azt is tudom, hogy ezzel Neked nagyon nehéz szembesülnöd. Érzem azt a drámai feszültséget, amelyet már oly régóta hordozunk, érzem, hogy mindkettőnkben milyen mélyre mar ez a feszültség, és érzem, hogy ha nem vinnénk végig, akkor az mindkettőnk életét megpecsételné valamilyen értelemben. Szóval kitartok, de kérem Tőled, hogy "dolgozz", ne csak olvasgasd a blogomat, mellette hagyd, hogy a szavak, vagy még inkább a szeretetem, amely a szavak mögül sugárzik Rád, megérintsen, hasson a szívedre, és ébressze fel Benned azt a nőt, akit egyszer már olyan gyönyörűen megmutattál. Sok ponton harcban állok a világgal, nem Te vagy az egyetlen, de Te a legfontosabbak között vagy, sőt azt mondhatom, hogy az összes többi harcomat is az Irántad, Érted, Veled vállalt szerelem inspirálja.
Az "elméleti" bevezető után egy mélyen praktikus kérdést is szeretnék felvetni, mert nem hülyíthetem a barátaimat a végtelenségig. Ha terved van velem ezen a nyáron, akkor kérlek, hogy június közepéig (legyünk pontosak, június 15-én éjfélig) jelezd. Ha addig szólsz, akkor részemről nagyrészt közösen tudjuk kialakítani a nyári programot, ha viszont nem, akkor el kell köteleződnöm azok felé, akik kerékpározni hívnak Ausztriába és Szlovéniába. A keresztfiammal egy hétre mindenképpen el kell mennem, az nem kérdés, de a szabadság többi részét sokkal szívesebben tölteném Veled, mint a csúnya osztrák és szlovén hegyek között vagy a rendkívül barátságtalan folyóvölgyekben. Ha találkozhatnánk, akkor ez a nyaram a Tiéd lenne, mert nagyon-nagyon kéne arra, hogy valóban elkezdjünk valamit, első sorban szeretni egymást. Mert minden más abból jön ki. A szeretetből egészen fantasztikus dolgok fakadnak, ezt nagyon jól tudjuk, de amíg nem gyakoroljuk, addig ez a tudás halott. Én fejlődök úgy, hogy egyre jobban szeretlek Téged, Te fejlődsz úgy, hogy egyre jobban szeretsz engem, és közben minden más, aminek valóban meg kell történnie, valóban megtörténik. Érzed, hogy ez mekkora távlat? Érzed, hogy ez sokkal-sokkal több, mint amit eddig valaha is gondoltál a szerelemről és a párkapcsolatról? Érzed, hogy mit akarok Neked adni, és azt is, hogy miért? Érzed, hogy mért küzdöttem Érted annyi éven keresztül? Nem a semmiért, és nem azért, hogy legyen körülöttem egy kis egzisztenciális biztonság öreg napjaimra. Nem, az utóbbi soha nem volt szándékom, soha meg sem fordult a fejemben! Soha! Én mindig Téged kerestelek és pont. És felkiáltó jel! Puszi az arcocskádra! Szeretlek! (A mai kép hazaérkezésem alkalmából nyíregyházi, a csalás annyi vele kapcsolatban, hogy nem most készült, hanem még az elutazásom előtt.)
