Édes Egyetlenem! A fejlemény, amelyre a tegnapi bejegyzésben már céloztam, a következő: az albérletből, ahová szűk hét éve abban a reményünkben költöztem, hogy csak néhány hónapot fogok itt tölteni (akkor ez a reményünk még közös volt), egy-két hónapon belül távoznom kell. Talán szeptember végéig maradhatok, de ha nem érünk révbe egy-két héten belül, akkor el kell kezdenem új albérletet keresni. Aztán össze kell pakolnom mindent, el kell vinnem minden cuccomat egy új helyre, és ott újból be kell rendezkednem. Azt hiszem, érted, hogy milyen gondolatok és érzések támadnak bennem ezzel kapcsolatban, akkor is ha nem nagyon részletezem.
Nem tudom, hogy Neked ez a kis fejlemény mit jelent, de nekem nagyon erősen azt mondja, hogy most már aztán tényleg vége a "nyugodt semmittevésnek". Vége, mert valahova mindenképpen mennem kell, és akkor mért ne mehetnék mondjuk Hozzád? Mi akadálya van, hogy most, ebből az alkalomból kiindulva - ha már máshogy nem sikerült - elkezdjük azt, amit régen tervezgettünk? Vagy szeretnéd olvasgatni még a bejegyzéseimet egy kis ideig a körmödet rágva közben, hogy jaj, mi lesz? Megmondom Neked, hogy mi lesz. Nem lesz semmi, az lesz, ami van egyébként is. Mert ha nem lenne, Te se lennél, talán meg se születtél volna, de az biztos, hogy nem ismertük meg és nem szerettük volna egymást.
Az elmúlt években rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi a dolga az embernek az életében, és odáig jutottam, hogy valószínűleg csak egyetlen, az, hogy jelen legyen benne. Jelen legyen abban a történésben, amely általa, és érte lett. Jelen legyen abban személyben, aki ő maga. Hogy ne meneküljön semmilyen káprázatba, semmilyen önkényes kivetítésbe, semmilyen rész szerint valóba, semmilyen érzésvilágba, semmilyen örökölt vagy szerzett életformába, csinált, illetve mesterségesen felnagyított jelentőségű életszabályok vagy eszmék közé, ne keressen menedéket saját maga elől semmi olyanban, ami töredékes és valahonnan kívülről érkezett hozzá. Ez a jelenlét egyáltalán nem könnyű, sőt minden bizonnyal pont ez a legnehezebb azok közül a dolgok közül, amelyeket el lehet képzelni. Sokkal-sokkal nehezebb például, mint kinézni egy álomvárat, és oda bekuckózni, ahogy Csipkerózsika is bekuckózott a toronyszobájába. Vagy ne is legyen az a vár álomból, legyen a valóság egy piciny szeletéből felépítve, viszont éppen annyira értelmetlen az oda való visszahúzódás akkor is. Mert senki sem a valóság egy piciny szeletének ápolgatásáért született, mindenki élete sokkal tágasabb és levegősebb annál, hogy csak egy mikrovilágban mozogjon vele. Egy dolgot jól csinálni könnyű, pár dolgot jól csinálni szintén nem túl nehéz, még abban sincs emberhez méltó kihívás. Az emberhez méltó kihívás a teljességre való törekvésben van, a teljes élet elvállalásában annak minden sebezhetőségével, minden kudarcával, minden olykor szégyenletesnek tűnő dolgával együtt. És a különböző dolgok közti jó arányok, az egyensúly megtalálásában. Mindenkinek az a nehéz, hogy az ő saját, személyes egyensúlyát keresse pont a másokkal való kapcsolataiban. Mégis ez az egyetlen, aminek van valamennyi értelme, egyszerűen azért, mert nincs más vágy, ami az embert vinni tudná valahová, nincs más vágy, amelytől fejlődni tudna, és ezt a mi kis mellékelt ábránk is remekül mutatja...
Nem folytatom, mert már megint egy olyan bejegyzést írok, amilyenhez semmi kedvem sincs. Inkább a karomba veszlek, megölellek, megcirógatlak egyelőre virtuálisan, ha máshogyan még nem vagy szerethető. Vigyázz magadra, és gyere hozzám gyorsan! De ne virtuálisan, hanem teljes valóságodban! Sárga borítékos levelet ne írj, mert elvesztettem a postaláda kulcsát, de a sárga sms-eket, és a sárga email-eket bármikor el tudom olvasni. Puszi az arcocskádra!
