Édes Egyetlenem! La-la-la! Sokat szekáltalak az utóbbi napokban, a végére már nekem is elegem lett belőle, így most néhány, illetve legalább egy nap szünetet tartok. Tegnap zenéről volt szó, ezen a szálon folytatom az udvarlást, egy kedvenc dalomat szeretném megmutatni Neked, ilyet még úgy sem csináltam soha. Lassan vége a kisbolygózásnak, de - ha jól emlékszem - még egyetlen videót sem kaptál tőlem. Pótolni kell sürgősen ezt a nagy mulasztást, nehogy végleg kifussunk az időből. A vizuális élmény egyébként felejthető, nyugodtam be is csukhatod a szemed, de azon azért meglepődnék, ha maga a dal is érintetlenül hagyna.
Egy hazájába visszavágyó ír nő énekel egyébként, és azt hiszem, hogy ezért nem is lehet meghatódottság nélkül hallgatni. Hiszen a honvágy ott van mindannyiunkban, mindannyian hazavágyunk, mindannyian keressük igazi otthonunkat, azt a - nem annyira fizikai, inkább eseménytérbeli - helyet, ahol nem kell idegennek éreznünk magunkat, mert azok lehetünk, akik valójában, a szívünk legmélyén is vagyunk. Ez a vágyódásunk vezet el minket egymáshoz is, hiszen ilyen helyre nem lehet egyedül eljutni, ilyen hely felé társainkon keresztül vezet az út, illetve azokon az élményeken át, amelyekkel egymást megajándékozzuk. Puszi az arcocskádra!
