Kisbolygó

Az egy teljesen normális dolog, hogy a szerelem minden embert élete, sorsa, léte legfontosabb kérdéseinek folyamatos újragondolására készteti. Ezen nem kell meglepődni, megteszi velem is, és Veled sincs más terve. Persze az ember szabad, és kitérhet ez elől a késztetés elől (kitérésére millió és egy mentség kínálkozik), ám annak nem jó a vége. A megfutamodó mindig saját megfutamodása áldozatává válik. Tudom, hogy milyen nehéz kérdésekkel küszködsz, lehet, hogy alapvető dolgok nem dőltek el Benned, de az is lehet, hogy pont én vagyok az eszköz, a katalizátor ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon. Vagyis én - ha szeretlek (és szeretlek!) - ebből a helyzetből nem hátrálhatok ki, és így aztán nem is akarok kihátrálni. Itt vagyok Neked, Érted még mindig, a bizonytalanság ellenére is, várok Rád, már lassan azt sem tudom, hogy mióta, és írok Neked, amíg van akár minimális remény arra, hogy a még mindig világosan érzékelhető résen át végül eljussunk egymáshoz Sokba kerül ez a várakozás (nem a pénzre gondolok főleg), de ha kibontakozás lesz belőle, akkor semmi se drága érte. Puszi az arcocskádra :-):-(:-)...