Édes Egyetlenem!
Nagyon megszégyenültünk egymás előtt, nem vitás, de nem akarunk megmaradni ebben az állapotban, hanem rendbe akarjuk szedni a dolgainkat, az életünket, és meg akarjuk mutatni egymásnak, magunknak, mindenkinek, aki ismer minket, és azoknak is, aki csak ezután fognak minket megismerni, hogy ebből is fel lehet állni, és ebből is tovább lehet menni szépen, kézen fogva, tisztán egymás szemébe nézve, őszintén ölelve, a másik és saját magunk kibontakozását együtt, egymásban keresve, és együtt, egymásban megtalálva. Ezt akarjuk. Ugye?
Puszi az arcocskádra!
