Édes Egyetlenem! Nagyon várlak és nagyon biztatlak. Ma reggel is írtam egy szerelmes verset, de nem akarom idetenni, mert nem az a lényeg. Te vagy a lényeg, és az, hogy találkozzunk, mert amíg nem találkozunk, addig nem tudok Neked mondani semmit. És az nagyon hiányzik mindkettőnknek. Nem hiszem, hogy nem tudnék Nélküled élni. Elvben nyilván tudnék, de egyelőre nem látom, hogy mért kéne ezt tennem. Egyelőre semmi értelmes magyarázatot nem találok rá. Sok mindent megértettem, összeraktam a hét év alatt, de arra, hogy mért kéne nekem mást szeretnem szerelmesen, még most sincs a leghalványabb utalás sem. Millió kérdést feltettem, számtalan egyéb lehetőséget lefuttattam magamban, de soha a legkisebb kétely sem tudott megtapadni bennem ezzel kapcsolatban számottevő időre. Mindig odalyukadtam, hogy egy ilyen találkozás, mint a miénk, nem a véletlen műve, és nem is csak egy tüneményes fényjelenség, mely egyszer felragyog, és aztán kihuny örökre. Ha végiggondolom a Te életedet, és az én életemet, és azt, hogy ez a kettő hogyan közeledett egymáshoz, akkor nem gondolom, hogy egy örömtelen és társtalan öregségben kéne elhervadnod. Azt gondolom, hogy mindkettőnk életében sokkal több lehetőség rejlik még, mint amennyi eddig megvalósult, és azt is, hogy ezeknek a lehetőségeknek a nagy részét pont egymást szeretve tudnánk a legjobban kibontakoztatni. Nem tudtam Neked odaadni a két rózsát szerda este, mert nem jöttél el, de másnap lefényképeztem, és most megmutatom mindkettőt. Itt van ez a két rózsa, egyrészt a halott, száraz, másrészt az eleven, friss. Hogy az előző hét évről melyik szólt, azt tudjuk jól. De a kérdés nem is ez, hanem az, hogy a következő hét év melyikhez lesz hasonlatos. Melyiket választod a következő hét évhez. Én már választottam :-)! Puszi az arcocskádra! Szeretlek, gyere el!
