Édes Egyetlenem!
Radnóti Miklós, ha írt egy verset, mindig a kedvesének, Gyarmati Fanninak mutatta meg először. Nekem tetszik ez a gyakorlat, és szívesen átveszem tőle, megmutatom tehát Neked azt a két verset, amelyet ma írtam. Sajnos az első tekintetében nem Te vagy az első olvasó, mert pár embernek már elküldtem, de a második szigorúan Előtted lepleződik le először, és az elsővel is ez történt volna, ha már velem élnél, vagyis ha már az helyzet lenne most is, ami majd hamarosan lesz, remélem. Puszi az arcocskádra! Szeretlek! Tegnap leírtam, hogy miért, ha már elfelejtetted, lapozd fel :-)))!
A hó zuhogása
Gyermekként megigézett mindig a hó zuhogása,
Fénytelen, lombtalan erdők szürke sötétjét oldja,
Hópuha hópihe habbal díszít ilyenkor a felhő
S lám most is belefájdul, szívemet nyomja az emlék,
Mert hisz az ember lélek, s gyermeki vágya nem oszlik,
Akkor sem, ha a teste, s benne a félelem felnő
Forest Gump asszociációk
Szerelmem vagy, igaz, nem láthatlak soha,
De Te látod, amit írok Neked, sőt el is olvasod,
S azért ez sem utolsó
Ha majd úgy, mint derült égből a napfény,
Ha majd újra megérkezel hozzám,
Minden olyan lesz, mint régen,
Mert szívemre régóta belülről tapadsz már,
Én a héj vagyok Számodra, Te pedig bennem a borsó
