Édes Egyetlenem!
Kezdem elveszteni a fonalat... Ma például se pálcika eddig, se randi. Pedig nagyon szeretnék találkozni Veled. Nem tudom, hogy a rózsa túlélte-e a -10 fokos sétát, majd holnap fog kiderülni, de talán igen. Ha túlélte, a következő bejegyzésben kapsz egy fényképet róla. Egyébként gyönyörű telihold ragyog a város felett, és ez rányomta a bélyeget a tér hangulatára is, nem volt egy cseppet sem nyomasztó a nagy hideg ellenére sem. Szeretném, ha nem adnád fel, szeretném, ha ezek az elmaradozások nem a feladás előszelei lennének. 7 év nagyon sok idő, 11, lassan 12 meg pláne az. Biztos tudna mindegyikünk a másik nélkül is élni, de nem hiszem, hogy bármelyikünknek élete magában gazdagabb és sikeresebb lenne, mint az a közös élet, amelyet együtt élhetnénk. Nem akarok nagyon patetikus lenni, de amíg minimális esélyét látom, hogy olvasod a blogot, addig biztosan fogok Neked írni. Megígérem, hogy nagyon kedvesen, nagyon szelíden, egy csepp elmarasztalás sem lesz a szavaimban. Nem arról szól ez a történet, hogy számon kérjünk egymáson bármit is, hanem arról, hogy eljussunk a találkozásig, ha csak lehet. Fogom keresni a jó szavakat, azokat, amelyekről azt gondolom, hogy erősítik Benned a bizalmat és a bátorságot. Egyébként a másodikra csak magad miatt lehet szükség, mert én igazán nem bántanálak, sőt nagyon szépen lennék Veled, és nagy örömmel adnám Neked azt a férfias fejlődést, amelynek feldíszítését, megkoszorúzását Tőled várom. Higgy magadban, hidd el, hogy jó vagy, és tudsz szeretni. Én tudom, láttam Rajtad, és látnám most is, ha láthatnálak Téged. Az induláshoz meg nem is kell sok, mert a nagyja úgyis mindig közben érkezik. Puszillak, vigyázz magadra! Szeretlek nagyon! A következő randi szerdán lesz, remélem az lesz az utolsó ebből a sorozatból :-):-(:-)!
