Édes Egyetlenem!
Hát ez a mai randi elég gázosra sikeredett. Valahol elszámoltam magam, mire kiléptem az edzőteremből már majdnem hét óra volt (pedig csak nyolc kilométert futottam, de úgy látszik, hogy az le-, felöltözéssel, előtte bemelegítéssel, utána nyújtással és zuhanyozással csaknem két óra), a belvárosi virágbolt pont az orrom előtt zárt be, így elmentem a temetőhöz, hogy hátha ott még lesz nyitva, de azok is mind bezártak már, akkor haza, útközben kitaláltam, hogy jobb híján a hétvégi rózsát fogom alkalmazni ismét, mert az reggel még nagyon szépen virított, és tényleg rendben találtam, be is csomagoltam gyorsan, de mire mindezt lebonyolítottam már háromnegyed nyolc lett, éppen csak felkaptam a fehér inget, fogat mosni már nem volt időm, és az utcán vettem észre, hogy a cipőm sem ragyog olyan igazán, szóval még szerencse, hogy nem jöttél el :-)!
Egyébként ez az egész randizgatás kezd egy kicsit átalakulni bennem. Szerintem, mind a ketten tudjuk, hogy csak idő, nem is olyan sok idő kérdése, és egyszer úgyis eljössz, szóval az egész kezd egy kis formaság szagot ölteni, mintha csak kéretnéd magad még mondván, hogy az ember hét év után mégse rohanhat le ajtóstul a térre :-)! (Én úgy gondolom, hogy ez nyelvhelyes, ha lehet ajtóstul berontani egy házba, akkor bizonyára lehet ajtóstul kitörni is onnan, vagy tévedek? :-) Tessék, lássék persze megjátszottam magamnak, hogy szomorú vagyok a távolmaradásod miatt, de igazán azért nem kettyentem el. Igazából bízom Benned (és igazából szerelem :-), és magamban is, bízom abban, hogy ha még egy ideig írogatok Neked nagyon kedvesen és nagyon normálisan, az nem marad hatástalan.
Itt most befejezem, vannak még hírek, de azt holnap mondom el, nem akarok minden poént ma lelőni, hogy holnap csak az üres képernyőt tudd bámulászni... Nagyon szeretlek, puszi az arcocskádra :-)!
