Édes Egyetlenem!
Most akkor mi van? Melyik lépésnél akadtál el, az elsőnél, a másodiknál vagy a harmadiknál? Ez így nem mehet tovább, meg kell tudnom, ha addig élek is :-)! Úgy hogy most játszani fogunk. Illetve nem biztos, mert elvben vissza is utasíthatod az ajánlatomat, de megmondom Neked őszintén, hogy az elutasítás egyrészt nagy illetlenség lenne, másrészt egyáltalán nem lenne méltó egy hercegnőhöz, sőt még egy sokkal kisebb rangban álló hölgy is szégyellhetné magát, ha öt év blogolás után ilyet tenne. A játék a következő. Először is ki kell találnod a fenti, dőlt betűs kérdésre a választ egy elsőtől harmadikig terjedő sorszám formájában, és ha ez megvan, akkor azt közölnöd kell velem. Mivel nem vagyunk beszélő viszonyban, sőt nem is levelezünk, ez nem olyan egyszerű, de azért megoldható. Arra kérlek, hogy ha az első lépésnél akadtál el, akkor szombaton reggel fél kilenc és kilenc között lépj fel a blogra, ha a másodiknál, akkor kilenc és fél tíz között tedd meg ugyanezt, ha pedig a harmadiknál, akkor fél tíz és tíz között. Ha nem akarsz játszani, akkor tetszőleges egyéb időpontban, de ezt csak a rend kedvéért teszem hozzá, mert nem nagyon feltételezem Rólad az "illetlen" viselkedést. Ha technikai problémáid vannak, és ebben az időpontban semmiképpen sem tudsz hálózatot találni magad, körül mondjuk azért, mert éppen Komlóskán kirándulsz, amely körülbelül az egyetlen olyan Magyarországon, mely minden mobilhálózaton kívül esik, akkor vasárnap is elfogadom a válaszodat. Gondolom, hogy annak elenyészően kicsi a valószínűsége, hogy két napig fogsz Komlóska körül kirándulni, tehát további szabályokat nem hozok ezzel kapcsolatban :-)!
Amíg nem tudom a választ, nem szívesen beszélnék a következő találkozásunk időpontjáról. A fejemben már megvan, de ne szaladjunk annyira előre, először is tisztázzuk a múltat, mert a jövő a múltunkra épül, illetve abból nő ki. Ha értjük a múltunkat, akkor azt is értjük, hogy mit akarunk csinálni a jövőben, ha nem értjük a múltunkat, a jövővel kapcsolatos szándékaink sem lesznek világosak. Már tegnap is pedzegettem ezt, nem mondom, hogy mindent halálosan pontosan fel kell göngyölni, mert arra egy élet is kevés, de pár dolgot azért - finoman szólva - nem árt beazonosítani, illetve legalább megkezdeni a beazonosítást. Egyébként pont akkor mentél el tőlem, amikor ezen az úton megtetted az első lépéseket. Amikor végre kimondtál egy nagyon fontos dolgot, én még emlékszem rá, teljesen világosan megmaradtak bennem azok a szavaid, amelyeket ott a Rock Caféban ejtettél ki a szádon, mert akkor én ott összeszedtem azokat, és elraktam a szívembe. Rock Café már nincs, átépítették azóta, de a szavaid még megvannak. Na, akkor kellett volna még maradnod, és kimondani a többi fontosat is, de Te akkor nem azt választottad, hanem egy könnyebbnek tűnő utat, amelyről azóta már biztosan kiderült Számodra is, hogy egyáltalán nem könnyebb, sőt!. Nyilván én is tehetek arról, hogy Te akkor mit döntöttél, tehát nyilván nem haragszom (egyébként sok haragon túl vagyok már, mert látom, hogy a harag csak egy másik szó a tehetetlenségre), illetve lehet, hogy ha akkor nem mentél volna el, már rég nem tartanánk még itt se. Szóval, ne félj, nem kell félned, amit csináltunk, azt együtt csináltuk, de együtt szépen helyre is hozzuk, mert az a világ rendje, hogy azok, akik szeretik egymást, ne csak blogoljanak egymásnak évtizedeken át, hanem egy adott pillanattól kezdve együtt is éljenek. Ez a pillanat pedig a mi esetünkben - gyanítom, hogy - elég közel van. Gyere vissza, Édes, itt a helyed mellettem, az ölemben, a karjaimban. Itt van, tartogatom, készítgetem Neked azt a helyet régóta, gyere vissza, várlak, mert szeretlek nagyon! És tudom azt is, hogy ezt egyre nehezebb nem elhinni :-)! Puszi az arcocskádra!
