Édes Egyetlenem!
Lehet, hogy haragszol rám azért, mert a régi szeretetedet emlegetem, lehet, mert Te azt a szeretetet akkor még nem alapoztad meg magadban, alap nélkül pedig összedőlt, és keserű emlékeket hagyott hátra. Az alap hiányzott, az most már nem kérdés, de a felépítménnyel nem volt semmi baj. Ugyanazt a felépítményt létre lehet hozni biztos alapon is, sőt létre is kell, mert másnak tényleg nincs értelme. Az ember élete ahhoz túl rövid, hogy állandóan takaréklángon égesse. Az ember élete ahhoz túl rövid, hogy ne csináljon fontos dolgokat. Senki sem arra lett megteremtve, hogy egész életében csak a saját kényelmét és a saját biztonságát építgesse. Az az élet, amely csak egy ember saját kényelméről és az ő saját biztonságáról szól, nem élet. Én sem azt csinálom, és Tőled is várom a többet. Nem magamért, hanem Érted várom, mert másként nem lehetsz boldog, másként el fogsz száradni, másként nem leszel képes arra, hogy továbblépj a Téged ért sérülésekből. Szeretni születtünk, igazabbá tenni a földet, vagy legalább keresni azokat az utakat, amelyek egy igazabb élet felé vihetnek minket. Ennek van értelme, tartalma, húzása, másnak nincs. Tudom, elkezdtem, megyek rajta, csinálom, működik. Nem árulok zsákbamacskát, nem árulok hamis aranyat, elárulom Neked, hogy nem árulok semmit. Gyere velem, szükségünk van egymásra, teljesítsd be a boldogságomat a Te boldogságoddal! És én is beteljesítem a Te boldogságodat, az én boldogságommal. Várom a pálcikáidat, de nem a nap huszonnégy órájában, hanem fél 10 és 10 között. Puszi az arcocskádra! Szeretlek!
