Édes Egyetlenem!
Ahogy már tegnap is mondtam, nem fogom túlbonyolítani ezt a bejegyzést sem. Lírázni nem fogok, mert úgy tűnik, hogy a líra nem érdekel Téged, megható dolgokat sem írok, mert úgysem hatódsz meg tőlük, romantikázni sem fogok, mert a jelek arra utalnak, hogy a romantikázásnak sincs nagy hozadéka Nálad, ezek helyett ma is inkább a lényegre fókuszálok: Amennyire az életem hátralévő része a bennem rejlő személyes felnövésének és kibontakozásának esélye és lehetősége számomra, annyira a Számodra is az. Amennyire az életed hátralévő része a Benned rejlő személyes felnövésének és kibontakozásának esélye és lehetősége Számodra, annyira számomra is az. E kettő elválaszthatatlan egymástól, mert a történetünk összekötötte. E kettő a Te életed és az én életem legnagyobb értéke, mert ennél nagyobb értéket senki sem tud előállítani. Dolgunk elsősorban nem a praktikus és mulandó értékek megtermelése, hanem annak a két kis lénynek a kibontása, akik mi magunk vagyunk, életünk legfőbb értelme nem más, mint mi saját magunkká válásunk. Az első is létezik, mint követelmény, de az másodlagos, a második viszont nagyon fontos, mert a Teremtő, aki minket megalkotott, a másodikért akarta, hogy megszülessünk. Nem azért, hogy olyan feladatokat végezzünk el, amelyeket bárki el tudna végezni, hanem azért, hogy azt tegyük hozzá a világhoz, amit egyedül mi vagyunk képesek hozzátenni, vagy még úgy mondani, azzá váljunk, akikké egyedül mi tudunk válni.
Ha nem akarsz visszajönni hozzám, ne olvasd a Kisbolygót, de ha vissza akarsz jönni, akkor is már csak kétszer lépjél fel rá! Illetve max háromszor (ha ma - illetve Neked tegnap - még elkerülted a megbeszélt idősávot, reggel írom ezt a bekezdést, vagyis még nem tudom, hogy ma mi lesz ezen a téren), az első kettő legyen a két időkapus látogatás, a harmadik pedig a találkozásunk időpontjának kiolvasása, és vége, a Kisbolygó ezennel betöltötte küldetését. Nem akarok már többet beszélni erről, mert nincs mit. Fenti szavaimat, kérlek, olvasd el nagyon figyelmesen, mert minden le van írva bennük. Szeretlek és várlak nagyon, puszi az arcocskádra :-)! Ne félj!
Kis Herceged