Édes Egyetlenem!
Ma nem hagyom estére a Neked való írást, van időm máris, kihasználom ízibe :-)! Elég jót aludtam, elég jót reggeliztem, az utóbbit most emésztem, utána pár levél, vonatjegy vásárlás az interneten, egy kálcium pezsgőtablettás ital elfogyasztása, és irány a szigeti futópálya. Kicsit sütöget a Napocska, de tegnap délután még szebben sütögetett, az alábbi kép is akkor készült, nagyon megörültem neki, a Nokia telefonom kamerájával ritkán sikerül ilyen jó képet lőnöm. Majd ha rászánod magad a velem való találkozásra, el fogom mondani Neked, hogy mért járok én mostanában olyan sokat Budapestre, egyébként több oka is van, de a több közül egy kimagaslik...
Nem létezhet blogbejegyzés anélkül, hogy ne biztatnálak áttörésre. Ha nem jössz néhány napon belül, a pünkösdi esküvő matematikai esélyei is szertefoszlanak, pedig az a nap kiváló lenne erre a célra. Május közepénél szebb időpontot nem lehet találni, és a Galyatetőnél szebb helyet se könnyű, legfeljebb a Hortobágy vetélkedhet vele. (Galyatetőt nagyon jól ismerem, többször jártam arra az elmúlt években, hisz Zsolti barátom ahhoz közel, Mátraszentimrén lakik.) Szóval egy ilyen esküvő csúcsélmény lenne, még a 30 méter magas, építészeti díjas új, illetve felújított kilátóba is felmehetnénk utána, sőt mi több, a kilátótoronyban a felső szinten ki van alakítva egy kis bivak szálló, nászéjszakára például annál jobb helyet elképzelni is nehéz. Jó, elhiszem, hogy Neked azért sikerülne, és nem is ragaszkodom annyira hozzá, ha hiszed, ha nem, tudok rangsorolni, a nagyszállóban is elwellnesskednék Veled szívesen, ha Te arra most könnyebben kapható lennél, aztán a bivakot majd kipróbáljuk télen. (Fűtés nincs, kell szerezni jó hálózsákot, és WC sincs, tehát vagy nem iszunk semmit egy fél napig vagy éjjeli edényt kell tenni az ajtó mögé. Hát nem hangulatos :-)?!
Nem tudom, hogy feltűnt-e, hogy az életben milyen határtalan lehetőségek vannak, csak az a baj, hogy az emberek többsége ebbe bele se gondol. Helyette bezárkóznak a harmadik emeleti kétszobás lakásukba, ott nézik a sorozatokat, és közben a körmüket rágják, hogy jaj, jaj! Érzik ők néha, hogy ez azért mégsem az igazi, olykor blogot is olvasnak, mert valamit azért nyitva akarnak hagyni maguk körül, még akkor is, ha nincs elegendő bátorságuk arra, hogy akár csak egy lépést is tegyenek a falakon túl lévő felé. Én azt gondolom, hogy Te nem ezek közé az emberek közé tartozol...
Kicsit szadi vagyok? Igen, lehet, de csak azért, mert szeretlek, és jobban ismerlek Téged, mint Te magad. Már nagyon régóta egyébként, csak Te ezzel nem mész semmire, mert az nem elég, hogy én megismertelek Téged, hiszen Neked is meg kell ismerned magadat. Ha jól értem, erre volt az a hét év, amelyik pár hónapja letelt. Utána egy ideig találkozgattunk a Kossuth téren, de aztán megakadt a randevúk hosszú sora, mert soha nem jöttél el, utána kitaláltam ezt az időkapuzást, viszont azt csak kerülgeted, mint a macska a túlmikrózott tejbepapit, aztán valaki letett a Kossuth térre egy táblát (nem én voltam, én csak lefényképeztem :-), hogy Mosoly utcza arra, amitől végképp teljesen kétségbe estél. Itt tartunk most? Nem tudom, mert sok minden egyebet sem tudok Rólad, például azt sem, hogy még mi minden történt Veled az elmúlt néhány évben. Azt viszont tudom, hogy semmi értelme sincs a további időhúzásnak, mert minden kész van. Minden! Teljesen ott vagyunk mind a ketten, ahol lennünk kell, kivéve azt, hogy nem egymással élünk. A Te életedből is csak ez hiányzik, meg az enyémből is, mert az összes többi dolog pont úgy halad, ahogy haladnia kell. Na, ezért kell abbahagyni a blogolást, és ezért kell megtartani a mátrai esküvőt, utána pedig ki lehet próbálni a bivakolást, vagy a tüzön járást is akár, meg a hasonló őrültségeket, főleg azokat, amelyeket az élet a maga csendes medrében való folydogálása közben teljesen természetes módon partra, a lábunk elé vet. Nem azért, hogy extravagánsnak tűnő skalpokat gyűjtögessünk, hanem azért, hogy éljünk, a különböző helyzetekben tapasztalatokat szerezzünk magunkról, hogy legyen belőlünk valami, hogy a gátlásaink és az önféltéseink szép lassan lekopjanak rólunk, és ne körömrágós ovisokként haljunk meg 10-20-30-xxx év múlva, hanem érett felnőttekként éljünk, ameddig csak lehet. Olyan felnőttekként, akik mernek minden nap elindulni, hogy felfedezzék magukat egymásban, és felfedezzék egymást magukban, átéljék kapcsolatukban társuk és maguk személyes kibontakozását, és miközben életproblémáik megoldásán fáradoznak, inspiráló, szerető módon legyenek jelen mindenki számára ott, ahol éppen vannak. Ez olyan borzasztó?
Nem, Édes, ez nem olyan borzasztó! Várlak nagyon, gyere, puszi az arcocskádra!
Kis Herceged
