Édes Egyetlenem!
Ma megint volt egy csomó pálcika, nem tudom, mi lesz ennek a vége! Be fogják választani a blogunkat a Guiness rekordok közé a szerelmünkkel együtt. Mert sok furcsa szerelem volt már a világon, de a miénk benne van a minden idők top 100-ban, arra mérget vennék...
Még bent vagyok a irodába, de már nem sokáig, mert beleuntam a munkába. Elég strapás mostanában, tulajdonképpen legalább kettő helyett dolgozom, persze tudom, hogy vannak ezzel így mások is, vagyis ez nem akkora csoda, mint például az, ahogy szeretjük egymást. Gyakoroltad a varászszót? Tükör, egyenes tartás, bátor odaszánás, határozott hanghordozás: "Reccs!" És már vége is az évek óta húzódó nyomasztó csendnek! Tellement simple! - mondaná egy francia...
Megyek haza, fogok enni szőlőt, mostanában rákaptam, pedig még nincs itt a szezonja. Vettem epret is, na az már inkább az évszaknak megfelelő, porcukorral fenomenális élmény, szinte elolvad tőle az ember, ha megkóstolnád, biztosan Te is egész más lelkiállapotba kerülnél. Olyan szívesen vinnék Neked egy kosárkával, letenném az ajtód elé, be tudnék menni a házba, mert még emlékszem a kapunyitó kódra, de hát el vagyok tiltva minden akciózástól, akkor mi a csudát csináljak? Megvan, küldök Neked egy képet, hátha ettől megjön az étvágyad, és a javul a lelkiállapotod is...
Na, eddig mind a három bekezdés három pontos véget ért, de ez az utolsó inkább mosolyjelbe fog torkolni. Május van, igaz kissé hűvös, de már nem sokáig, néhány napod még van, hogy ebben a szép hónapban határozd el magad. Vagy mit szeretnél? Várni még egy kicsit? Édes, itt a nyár, a nyolcadik nyarunk (vagy a tizenharmadik, nem is tudom, hogy számoljam), ugyanúgy egymás nélkül fog eltelni, mint az eddigiek? Biztos, hogy tartalékolok egy kis szabadságot augusztusra, de meg kell mondjam, hogy a nyár csúcsa a július második fele. Akkor a legszebbek az esték, akkor a legforróbbak az éjszakák, akkor lehet egy szál lepedővel takarózni, hajnalban a madarakkal együtt ébredni, teázni az erkélyen, kávézni a teraszon, de tulajdonképpen azt se kell megvárni, mert már most is melegszik az idő, már most is felszálló ágban vagyunk, már most is lehet hangolódni, szentivánéj, tűzugrás, az még nem tűzön járás, de a hangulata hasonló, későn sötétedik, korán pirkad, és tele van fénnyel a világ! És azt a fényt nekünk is át kell élnünk. Nem azért, mert olyan jópofa vagy szórakoztató vagy kellemes, nem azért, mert olyan gördülékenyen lehet blogbejegyzéseket írni róla, és nem is azért, mintha az élmény önmagába bármit is jelentene. Nem, önmagában az élmény nem jelentős, az élmény elmúlik, ma van, holnap már nem lesz, de amit ma egészen átélünk, attól holnap másmilyenek leszünk, amibe egészen belemerültünk, az formál, alakít, nyomot hagy rajtunk, és ami rajtunk nyomot hagy, az általunk nyomot hagy a világon is. Egyszer el kell menni, nem tudjuk az idejét, biztos, hogy nem nagyon sokára, de nem mindegy, hogy a végén milyen érzéssel fogunk visszagondolni arra az időre, amit itt töltöttünk. Úgy gondolunk vissza, hogy egy csomó talentum ott maradt bennünk elásva, vagy úgy, hogy igyekeztünk megforgatni azt, amit kaptunk, és másmilyen lett tőlünk a világ, mint amilyen előttünk volt. Ezért kell állandóan kutatni, hogy mi a teljes élet, és a lehető legtöbbet bejárni belőle. Ezért nem luxus futni, tűzön járni, bobozni, forró nyári éjszakákon lepedővel takarózni, az erkélyen teázni, a teraszon kávézni, és nem ezért luxus összeházasodni, együtt élni, szeretni egymást, semmi sem luxus, ami a felfedezés vágyából születik, semmi sem luxus, amit a felfedezés vágya éltet, semmi sem luxus, amit az élet szeretete hat át. Annyi rettenetes szomorúság van a világon, és ha annak a sok szomorúságnak nem lesz ellensúlya általunk, ha nem változunk meg, ha az életünk végéig kötni fognak minket azok a zártságok, amelyeket tulajdonképpen mi magunk teremtünk azzal, hogy mindentől félünk, akkor nem fogunk tudni szeretni, nem fog tudni megtörténni velünk az, amiért megszülettünk, nem lesz jobb tőlünk semmi, nem fogunk tudni megvigasztalni senkit, és maradni, sőt halmozódni fog a sok szomorúság. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a környezetünk, rajtunk múlik, mert olyan lesz, amilyen mi magunk leszünk, nem igaz, hogy az ember semmit nem tud tenni, tud, nagyon sokat tud, ha elég bátor, és hiszi, hogy felfedezetlen potenciálok ezreit hordozza, és mer felszabadulni értük. A helyben járás a luxus, mert annyi időnk nincs, hogy az is beleférjen. Na, most már megyek, vár a szőlő és az eper, mert az sem luxus, Neked pedig íme, itt van az ígért kép, és az ígért mosolyjel :-)! Puszi az arcocskádra, szeretlek nagyon :-)))!
Kis Herceged
Ui: Nem csaltam, a felkiáltójel a mosolyjel része :-)!
