Édes Egyetlenem!
Még csak reggel van, de most írok, mert később nem lesz rá időm. Daniék lakásában ébredezem, a háziak elmentek dolgozni, egyedül vagyok, csend, nyugalom, pár madár csivitel csak odakint. Nagyon jó lenne már Veled lenni, nagyon hiányzol, az ilyen pillanatokat úgy el tudnám képzelni Veled is. Annyi lehetőségünk lett volna már, hogy együtt töltsünk el csendes, nyugodt vasárnap reggeleket! Persze, van még mindig valamennyi, de mért kell kiaknázatlanul hagyni, fogyasztani, elpocsékolni az esélyeinket? Jaj, Édes, komolyan nem értem, hogy mit csinálsz, és főleg azt nem, hogy miért! Az elején se értettem, aztán egy kicsit igen, de most már megint nem. Ez a hét év íve, egy nem értés, egy kicsi értés, aztán egy nem értés megint :-)! Mióta Rád ijesztettem, látom, hogy folyamatosan olvasod a Kisbolygót, nincsenek lyukak, de hát ez azért mégse az igazi, ugye? Nem az lenne az igazi, ha szeretnénk is egymást? Nem az lenne az igazi, ha vállalnánk magunkat? Ha azt adnánk, amiért megszülettünk, személyiségünk, belső valóságunk kibontakozását, és egymásnak is segítenénk ebben. Nem az lenne az igazi, ha vállalnánk azt a hallatlanul összetett, gazdag tartalmú interakció szövetet, amely két egymást szerető ember együttélésében létrejön és alakítja, formálja őket? Nem az lenne az igazi, ha most már lépnénk egymás felé, ha lejönnél a Kossuth térre vagy a tóhoz vagy bárhová, és tudnánk találkozni, és tudnánk beszélgetni, és tudnánk új életet kezdeni? Nem az lenne a továbblépés mind a kettőnk számára? Mért nem jössz még mindig, mért várakozol, mért emészted magad, mért emészted fel az időt, amely a miénk lehetne? Olyan szépen írok Neked verset is, prózát is, olyan szépen élesztem a tüzet a szívedben, olyan szépen bátorítalak, és válok férfivá, egyre érettebb férfivá Érted! Vállalom a kihívásokat, tapasztalom a helyzeteket, és a tapasztalatokból rakom össze, érlelem a tanulságokat. Azt csinálom, amit kell, figyelek, bár biztos lehetne jobban is, de azért az sem megvetendő, ahol már most tartok, és leszek majd előrébb is. Kérlek, Édes, gondold ezt át, tedd mérlegre a magad dolgaival és a magad távlataival együtt. Ha van jobb ötleted az életedre vonatkozóan, menj és tedd azt, de ha nincs akkor gyere hozzám! Ha pedig, nem tudod, hogy van-e, akkor most itt az alkalom, hogy szünetet tarts a blogolvasásban, és abban a csendben, amit e szünet hozhat, világosabban mérlegelj mindent. Férfi vagyok, a tűz csiholója, nő vagy, a víz tisztasága, és ennek a kettőnek egymás mellett a helye. Férfi vagyok, a harcos király, nő vagy az isteni szépség hordozója, és ennek a kettőnek egymás mellett a helye. Férfi vagyok, a formát kereső tartalom, nő vagy a tartalmat kereső forma, és ennek a kettőnek egymás mellett a helye. Úgy tudunk azzá válni, akivé a nemiségünk szán minket, ha gyakorlatra fogjuk azt a belső lényt, akit hordozunk, gyakorlatra pedig úgy tudjuk fogni, hogy együtt töltjük időnk egy részét, és az alatt az együtt töltött idő alatt inspiráljuk egymást a növekedésre, minden egyes szeretet impulzusnak az lenne a mondanivalója köztünk, hogy valódibbak, emberebbek legyünk általuk. Mert emberek vagyunk, olyan emberek, akiket véges dolgok nem magyaráznak meg, emberek vagyunk, akiktől minden zártság idegen, emberek vagyunk, akiknek az élete szüntelen továbbmenés, határok szüntelen meghaladása. Ezt csinálom Nélküled is, de mindkettőnk számára sokkal jobb és termőbb lenne, ha együtt csinálhatnánk. Gyere, gyere, gyere!
Kis Herceged!
Ui: Ez a nap mégsem múlik el vers nélkül, a mai villamoson már nem volt tömeg, született hát két nagyon rövid rímpár, itt következnek, fogadd szeretettel:
Mosolyod
Az élet a lét tárul fel előttünk
Mosolya éppen az arcod
S mosolyod rajta a vágy
Mindenütt álmokat író
Mindenütt terheket oldó
Szívre törő impulzus
Tiszta erő van benne ha lágy
Szerelem
Abból mit magamban bontok
Köréd egy szerelem épül
Égek s a tűztől a hőtől
Benned a szerelem szépül
