Édes Egyetlenem!
Nem akarlak bántani, de olyan szép ez a rózsa, hogy nincs szívem veszni hagyni. Lefényképeztem a reggeli fényben, remélve hogy azért örömet szerzek Neked vele. Egyébként nem tudom, mért nem jöttél el. Később könnyebb lesz? Lesz a csudát! Bátorság mindig fog kelleni hozzá, sőt ha még sokat vársz, tiszta fóbiává fog válni minden, ami velem kapcsolatos. Félsz, hogy nem tudsz majd kordában tartani? Emiatt ne félj, most elmondom, hogy az én kordában tartásom teljesen esélytelen, viszont attól Te se lennél boldogabb egy dekával sem, úgyhogy ezt a kifejletet el is felejthetjük. Félsz, hogy nem tudsz majd szeretni? Na, ez már érdekesebb kérdés, de félned ettől sem kell. Aki egyszer tudott, az tud többször is, ráadásul egyre fokozódó mértékben. Szeretni még az is tud, aki teljesen járatlan benne, egyébként mindnyájan nagyon járatlanok vagyunk, ezért is fontos, hogy gyakoroljuk. A gyakorlásnak egy nagyon érdekes módja az, hogy én minden nap írok Neked a Kisbolygó című blogra, Te pedig minden nap elolvasod, de én még ennél sokkal érdekesebb módokat is el tudok képzelni...
Tegnap azt mondtam a román szervező kollégámnak, hogy nem érek rá este vele lődörögni, mert találkozni fogok egy hölggyel, akit 3 éve nem láttam. Ma reggel megkérdezte tőlem, hogy sikerült-e a randi, és kénytelen voltam beismerni, hogy nem. Amikor jöttünk haza Romániából, a kollégáim arról kezdtek el beszélgetni, hogy ki nézegetheti a csajokat a reptéren, és a végén odalyukadtak, hogy egyedül én, mert csak én vagyok független hármunk közül. Nem bírtam megállni, megpendítettem, hogy arról a függetlenségről én nagyon sokáig tudnék mesélni, amire felcsillant a szemük, mert már régóta nem értenek ők se semmit, de tovább nem húztam a függönyt, azzal menekültem ki a magam állította csapdából, hogy talán egy-két héten belül sokkal többet is tudok mondani majd. Az egy-két hét lassan letelik, ám hiába nyugtatok egy csomó embert évek óta, hogy van nekem kedvesem, nyugi, ne izguljatok, azért a többség izgul. Ilyenek ezek a munkatársak, meg pláne a barátok, mert nem tudják, hogy minket nemhogy három év, de még 33 év sem tudna elválasztani egymástól. Viszont legyen elég ez a tudás nekünk magunknak, és ne akarjuk beláttatni másokkal is egy sírfelirat felhasználásával. A férfi, aki 33 évig várt a kedvesére, és aztán meghalt, hát, én inkább egy másik Guiness rekorddal szeretnék villogni, ha már...
Úgy látom, már megint túl sokat írtam, le kell mennem a suli elé, mert a délutános Zoli hozza nekem a gyümölcsöt, amit a hűtőben felejtettem. Puszi az arcocskádra, nagyon szeretlek, és pont ugyanannyira várlak is :-)!
Kis Herceged
