Édes Egyetlenem!
Hála Istennek lejárt az utolsó három napos szünet, és ilyen már nem is lesz soha többé, mint ahogy egyéb dolgok sem fognak már sokáig tartani, remélem. Úgy érzem, hogy nagyon kiélezett a helyzet, és ezt a kiélezettséget én most szeretném a javunkra fordítani. Ne azt a kérdést, tedd fel, hogy elegendően kényelmes lenne-e az élet mellettem, és azt se, hogy egyes ál-érdekeket át tudnál-e verni rajtam, vagy hogy tudnál-e dominálni, befolyásolni bizonyos irányokba, mert sem ezekkel a kérdésekkel sem a rájuk adott válaszokkal nem mennél semmire, meg én se! Azt a kérdést tedd fel, hogy tudnál-e kitartóan fejlődni mellettem emberileg, a személyiségedben vagy sem! Ha a válasz igen, akkor nincs tovább miről gondolkodni. Ha a válasz nem, akkor sincs, csak ne csapd be magad! Nem kisajátítani akarlak, hanem egy kölcsönösen megvalósító, inspiráló, felemelő szeretetkapcsolatra hívlak, amelyről azt gondolom, hogy elképesztően nagy távlatokat rejt. Ha véletlenül a szíved mélyén, a félelmeid vetítései mögött, illetve azok ellenében Te is így érzed, akkor ne sokat tétovázz! Ha pedig a szíved legmélye még mindig el van falazva a rossz beidegződéseiddel, meg a görcsös, nehézkes, fájdalmas akaratossággal (ez a helyzet a legtöbb embernél olykor nagyon hosszú ideig is fennáll, én is szenvedtem tőle sokáig), akkor bontsd ki gyorsan, mert biztos vagyok abban, hogy már nagyon hiányzik ott egy kis friss levegő Neked. Nem haragszom, nem is lenne miért, csak gyere vagy ne, de juss döntésre! Nincs mire várni, elérkezett az időnk teljessége :-)! Puszi az arcocskádra! Szeretlek, nagyon szeretlek!
Kis Herceged
