Édes Egyetlenem!
A szófiai repülőtéren, hajnali szürkületben szívem reggeli, legtisztább állapotát kihasználva egy cappucino és két croissant mellett végzem el az utolsó simításokat e holnap megjelenő blogbejegyzésen. Azt nem mondom, hogy tökéletes, de azért elég jó a szívritmusod, nem tudom pontosan, hogy hány hiányzás volt az elmúlt szűk két hét alatt, én kettőt érzékeltem eddig, ami nem öröm, de azért lehetne rosszabb is. Szerintem ennél jobb akkor lenne, ha tényleg nagyon szeretnél, úgy értem, hogy egy csomó mindent megtennél értem :-)! Jó, tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, de azért kaptál hozzá, illetve kaptunk hozzá segítséget. Események, körülmények, helyzetek százai üvöltik folyamatosan, hogy nekünk egymás mellett van a helyünk. Igazából, ezért nem értem, hogy mért nem vagy még mindig itt. Illetve értem, nagyon is értem, mert az embernél tehetetlenebb lény kevés van, és sokunknak iszonyatos mennyiségű időre van szükségünk ahhoz, hogy egészen nyilvánvaló evidenciákat felismerjünk és kimondjunk (de akkor is). Most nem Rólad beszélek, hanem általában mindenkiről, például magamról. Nekem is szükségem volt egy csomó időre csak ahhoz, hogy egyáltalán nekilássak a kérdések megválaszolásának, és annak ellenére, hogy már elég régóta dolgozom rajtuk, még mindig azt érzem, hogy messze van az út vége. De nem baj, mert pár dolog azért már kivilágosodott, például lassan kezdem érteni, hogy milyen személyes érzékenységek milyen személyes felelősségre és milyen személyes létfeladatok elvégzésére szánnak.
Az lenne a normális, ha ezeknek a létfeladatoknak a végzése közben egy nő kísérhetne, és én is kísérhetném őt. Nem azt mondom, hogy másként minden teljes kudarcba fulladna, de azt igen, hogy e feltétel teljesülése nélkül csonka, torzó maradna az életem és azt hiszem, hogy a Tiéd is, mert ez a nő nekem első olvasatban Te vagy, hiszen az olvasottsági jelek mégis csak azt mutatják, hogy Te kacérkodsz azzal a gondolattal, hogy a harcom mellé odatedd magad, csak még mindig nem jutottál végső elhatározásra. Ha nem, hát nem, van ilyen, majd eljutsz, és remélem, hogy nagyon hamar. Addig is kérlek, hogy a szívritmusod megfelelő voltáról folyamatosan tájékoztass. Nem mondom, hogy minden áldott nap, minden körülmények közt látogass el a Kisbolygóra, de azt kérem, hogy amikor csak lehet, illetve amikor nincs semmilyen különleges hátráltató körülmény, hadd lássam legalább a pálcikádat, hiszen pillanatnyilag a pálcikákkal tudsz üzenni nekem egyedül. E levelem tartalmát nagyon meghatározta az elmúlt napok látogatási statisztikája, ha nem láttam volna annyi pálcikát, egész mást írtam volna. Nem lesz ez máshogy a jövőben sem, bár az elkövetkezendő két hét programja már kialakult a fejemben. Holnap megjelenik majd egy nagyon szép, nagyon érzékeny írás, melyet egy nő társad, azt mondhatnám, hogy királynő társad írt. Az elég is lesz egy hétre, mert azt az írást sokszor el kell majd olvasnod, azt kérem Tőled, hogy utána minden nap vedd elő, és olvasd el legalább egyszer. Ki is nyomtathatod, a papírt pedig be is teheted a párnád alá, hogy a legfontosabb pillanatokban (este elalvás előtt és reggel ébredés után) mindig kéznél legyen. A keddet követően hat napon át izlandi képek jönnek majd, mert azt a szigetet nagyon szeretem, van róla sok fotóm, és májusban az egyik munkatársam járt is ott. Aztán keddhez egy hétre ismét lesz egy írás (ugyanattól a királynőtől), azzal hasonlóan tégy, mint az elsővel. Azt szintén képek fogják követni, tőlem legközelebb csak keddhez két hétre olvashatsz, feltéve, hogy még akkor is lesz értelme írnom. Hiszen például ha közben megkeresel, vagy jelzed a velem való találkozási szándékodat, akkor a további kisbolygózásnak befellegzett :-)! Legyél nagyon jó az elkövetkezendő időszakban, nagyon vigyázz magadra, és nagyon hamar döntsd el, hogy jössz-e velem egy egész másmilyen, sokkal izgalmasabb tartalmú utazásra, mint amilyennek a nem túl merész közvélemény a szerelmet ábrázolja. Puszi az arcocskádra! Nagyon szeretlek!
Kis herceged
